Divat

Kiderült: a nők a szakállas pasikra buknak leginkább

Már hivatalos bizonyíték van rá, hogy a nők sokkal jobban buknak azokra a férfiakra, akiknek szőr borítja az arcát, mint azokra, akiknek nem.

2019.01.04 14:12ma.hu

A fentieket bizonyítandó a kutatók, akiknek vonatkozó tanulmánya a Journal of Evolutionary Biology-ban jelent meg, 8500 nőt kértek fel arra, hogy képek alapján rangsorolják a férfiakat aszerint, hogy közülük kikkel kezdenének párkapcsolatba, és kikkel nem. A fotókon a teljesen szőrtelen arcú férfiak mellett szerepeltek olyanok is, akiknek öt napos borostájuk volt, olyanok, akiknek 10 napos, és olyanok is, akik több mint négy héttel azelőtt borotválkoztak utoljára. Oké, az eredmény nyilván függ attól is, hogy kinek milyen gyorsan nő ki a szőr az arcából, de még így is tök egyértelmű eredménnyel zárult a kutatás. Most lehet, hogy le fogjuk lombozni, de meglepő (vagy nem meglepő) módon minden egyes nőnek jobban tetszettek azok a férfiak, akinek volt bármennyi szőr az arcukon - írta a Velvet.

A legmagasabb értékelést az erős borostájú pasik kapták, őket követték a nagy szakállúak, akiket a visszafogott borostájúak. Bizony, jóképűség és általános vonzerő szempontjából sajnálatos módon az utolsó helyre szorultak azok, akik rendszeresen megválnak az arcszőrüktől, vagy valami oknál fogva meg sem tudják növeszteni azt. Valójában, lássuk be, igazán az ő tragédiájuk ez az eredmény.

A kutatásban résztvevő tudósok azt mondják, hogy míg a jellemzően férfiasságot tükröző jegyekkel (erőteljes arcél, magas tesztoszteronszint) rendelkező férfiakat nem feltétlenül hosszútávú kapcsolat reményében választják a nők, addig a szakállasokat de. Bár azért a szakáll léte nyilván nem zárja ki az egyéb férfias külső jegyeket sem. Mindegy, a lényeg, hogy állítólag mi nők a szőrösekkel szemben magasabb (komolyabb, férfiasabb) életkort és maszkulin társadalmi dominanciát feltételezünk.

A szakállasok tehát sokkal vonzóbbak lehetnek a nők számára, ha hosszú távra keresnek maguknak partnert, mivel e külső tulajdonság alapján azt feltételezik, hogy a férfi képes sikeresen versenyre kelni más férfiakkal szemben az elérni kívánt erőforrásokért - hangsúlyozzák a kutatók.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.