Színes

Angelina Jolie azzal vádolja Brad Pittet, hogy nem fizet elég gyerektartást

Brad Pitt amerikai színész szerdán visszautasította azon állításokat, amelyek szerint nem támogatja megfelelően anyagilag a gyermekeit és azzal vádolta meg válófélben lévő feleségét, Angelina Jolie-t, hogy megpróbálja manipulálni a sajtót a pár hosszúra nyúló válási procedúrája során.

2018.08.09 10:16MTI

Pitt jogi képviselői szerint a színész több mint 1,3 millió dollárral (360 millió forint) járult hozzá Jolie és hat gyermekük kiadásaihoz azóta, hogy a pár 2016-ban különvált. A Los Angeles-i feljebbviteli bírósághoz benyújtott dokumentumok szerint a színész továbbá 8 millió dollárt adott kölcsön Jolienak, hogy a színésznő új házat vehessen. Jolie ügyvédei szerint azonban Pitt kamatot számol fel a Jolie-nak adott kölcsönre és a színésznő egyedül kénytelen fedezni a gyerekek ellátási költségeinek döntő részét.

Keddi bírósági beadványában Jolie azt írta, hogy Pitt "nem fizetett megfelelő gyerektartást" azóta, hogy a színésznő 2016 szeptemberében kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet.

Pitt ügyvédei válaszként úgy fogalmaztak, hogy a színésznő állításai "alig burkolt erőfeszítések a sajtóban megjelenő hírek manipulálására".

Pitt és Jolie 2004-től éltek együtt, 2014 augusztusában házasodtak össze. Három saját és három fogadott gyermekük van. A gyerekek elsődleges felügyeleti jogát Jolie kapta meg.

A színésznő korábban elmondta, azért döntött a válás mellett, mert nem értett egyet azzal, ahogy férje a gyerekekkel bánik, állítólag bántalmazta is őket. Pittet gyermekvédelmi és FBI-vizsgálat is tisztázta az utóbbi gyanú alól, nevezetesen, hogy durván bánt fiával, Maddoxszal egy privát repülőút alkalmával. A gyermekek felügyeletének ügyében a végső döntés még nem született meg.

A színésznő kedden hangsúlyozta, hogy fel akarja gyorsítani a válási procedúrát és 2018 végére ismét egyedülálló akar lenni. Pitt bírósági beadványa szerint azonban nem Jolie, hanem a színész volt az, aki elsőként kérvényezte az eljárás meggyorsítását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.