Közlekedés

A metrón tetriszező nagyi az internet kedvence

Ki ne emlékezne erre az ügyességi és logikai videojátékra?

2017.11.19 02:34ma.hu

Tudta, hogy a Tetris első változatát az orosz Alekszej Pazsitnov tervezte meg és készítette el az Elektronika 60 nevű számítógépre, míg az Orosz Tudományos Akadémia munkatársaként dolgozott Moszkvában. A játék végül 1984. június 6-án jelent meg a Szovjetunióban. A játék neve a görög tetra kifejezés (minden egyes elem négy részből áll) és Pazsitnov kedvenc sportja, a tenisz összevonásából ered.

A Tetris volt az első olyan játékszoftver, melyet a Szovjetunióból az Amerikai Egyesült Államokba exportáltak. Bár számos logikai játék alkalmazta őket korábban is, a játékban szereplő négy elemből álló poliominók, azaz tetrominók a játék hatására váltak széles körben ismertté. A poliominó elnevezést 1953-ban Solomon Wolf Golomb amerikai matematikus használta először, de ezen alakzatokról már az ókorból is vannak utalások.

A játék, illetve egyes variánsai szinte az összes létező konzolra és operációs rendszerre megjelentek, de a Tetris elkészült többek között mobiltelefonra és PDA-ra is, easter egg formájában pedig olyan eszközön is játszható, mint az oszcilloszkóp. A Tetris az élet számos más területén is megjelent, a Delfti Műszaki Egyetem egyik diákját például olyan módon ihlette meg a játék, hogy a villamosmérnöki kar 96 méter magas épületének felvillanó fényeiből alkotott Tetris játékot 1995-ben, amivel a „Legnagyobb működő játék” rekordját is felállította.

Kép: Pesten hallottam Facebook-csoport


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.