Hiba

Akár tíz évet is kaphat az az anya, aki a kocsija tetején vitte a műanyag medencét benne a 9 éves fiával

Nem tudta máshogy megoldani a szállítást, az utcán azonban valakinek szemet szúrt és ráhívták a rendőröket.

2017.11.01 14:52ma.hu

Egy wisconsini anya azért került vád alá, mert fiát és egy műanyag medencét szállított a kocsija tetejére. A nőnek kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie, mivel a gyerekével tartatta a medencét a jármű tetején. A 911-en tettek bejelentést a 28 éves Amber Schmunk ellen, akit - mire odaért nővére házához - már a rendőrség várt.

Schmunk azt mondta, hogy nem fért bele a medence az autóba, ezért a tetejére tette, de mivel nem tudta azt sem nagyon megoldani, felküldte a 9 éves fiát, hogy húzza fel a medencét és tartsa ott, míg gyorsan átérnek a testvéréhez. A nő hiába mondta a rendőröknek, hogy mindössze 20-30 másodpercig volt így a gyerek a tetőn, ráadásul egy hevederrel rögzítette is a fiút, hogy le ne essen.

Mint mondta, álmában sem gondolta volna, hogy ezzel bűnt követ el, hiszen gyerekkorában az apja nem egyszer szállította így.

Mindenesetre most akár 10 évet is kaphat, és 25 ezer dolláros büntetést, amivel a családot gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítik.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.