Isten éltesse!

Harrison Ford 75 éves

Ma ünnepli 75 születésnapját Harrison Ford. Isten éltesse!

2017.07.13 09:13ma.hu

Ford 1942. július 13-án, 11 óra 41 perckor, egy hétfői napon született Chicagóban, Illinois államban a Swedish Covenant Hospitalban. Édesanyja, Dorothy háztartásbeli, korábban rádiós színésznő, míg apja, Christopher Ford reklámszakember, korábban színész volt.

Harrison Ford aktív tagja volt az Amerikai Cserkészszövetségnek, ahol a második legmagasabb rangot, a Life Scoutot érte el, s hüllőtanulmányozó érdemjelvényes tanácsadóként dolgozott a cserkésztáborban. Később ennek hatására döntött úgy Steven Spielberg rendezővel, hogy az ifjú Indiana Jones cserkészként jelenik meg az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban. Ford hüllőkhöz fűződő ismereteit viccből Jones kígyóktól való félelmében interpretálták.

1960-ban végezte el a Maine East High Schoolt az illinois-i Park Ridge-ben. Ő volt az első tanuló, aki megszólalhatott iskolája újként indult rádióállomásán, a WMTH-FM-en, s egyben az első sporttudósító is végzős évében. A középiskolát elvégezve a Ripon College következett Wisconsinban, ahol a Sigma Nu Szövetség tagja lett. Első évében drámaórákat vett fel, de főként azért, hogy lányokkal ismerkedhessen.

A magát „későn érőnek” valló Fordot magával ragadta a színészet. Az év vége felé belépett a The Brothers Gross folkbandába, amiben gutbucketen játszott. Diplomát a Riponon végül nem szerzett, mert a követelmények teljesítésének hiányában eltanácsolták.

1964-ben Los Angelesbe utazott, hogy rádiós bemondóként szerezzen munkát. Ugyan ez nem sikerült neki, de ennek ellenére Kaliforniában maradt, s végül leszerződött a Columbia Pictures Új Tehetség-programjába, aminek értelmében 150 dolláros heti fizetségért statisztált filmekben. Első ismert szöveges szerepe egy londiner volt az 1966-os Agyafúrt kasszafúróban, bár neve nem került fel a stáblistára.

Isten éltesse! (Fotó: ABC NEWS)

Ezután a Universal Picturesnél kezdett apró szerepeket játszani: több tévésorozatban is feltűnt az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején, többek között a Petrocelli és a Kung Fu egy-egy epizódjában is játszott.

Mivel nem volt elégedett a felkínált szerepekkel, Ford hivatásos áccsá képezte saját magát, hogy jobban el tudja tartani akkori feleségét és két kisfiát. A helyi könyvtárból kölcsönzött szakkönyvekből sajátította el a mesterséget, s néhány asztalosmunkája ma is Hollywood Hills környékének részét képezi. Szakmájának köszönhetően háttérmunkásként dolgozhatott a népszerű The Doors együttesnél, napozóágyat épített Sally Kellermannek és hangstúdiót Sergio Mendesnek.

Újfent a színészet felé fordult, mikor George Lucas otthonában szekrényeket készített, s a rendező-forgatókönyvíró egy jelentős mellékszerepet adott neki az American Graffitiben (1973). Kapcsolata Lucasszal nagy hatással volt karrierjére. Miután Francis Ford Coppola sikert aratott A keresztapával, megbízta Fordot irodája kibővítésére, s kisebb szerepeket adott neki következő két filmjében, a Magánbeszélgetésben és az Apokalipszis mostban. Ford állása ácsként élete legnagyobb szerepéhez juttatta.

1975-ben George Lucas szövegfelolvasásra kérte fel a Csillagok háborúja szereplőválogatásain a szerepekre jelentkező színészek partnereként. A meghallgatásokon Steven Spielberg felfigyelt rá, mennyire illik Fordra Han Solo szerepe, így meggyőzte Lucast, hogy adja neki a feladatot, ami végül meghozta a hírnevet a színész számára.

Újabb löketet nyert pályájának, mikor Lucas és Spielberg közös produkciójában, Az elveszett frigyláda fosztogatóiban eljátszhatta Indiana Jones szerepét. Számos más színésszel ellentétben, akik hasonló szerepet játszottak a műfajban, Ford a hitelesség érdekében több ízben elvállalt nem egyszer kockázatos kaszkadőrjeleneteket is.

1982-ben mutatták be főszereplésével a Szárnyas fejvadász című, Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényén nyugvó futurisztikus sci-fit. Ridley Scott filmje anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azonban mára kultstátusba emelkedett, újabb halhatatlan szereppel gazdagítva a színész pályáját.

A '80-as évek második felében több fajsúlyos drámában is főszerepet kapott, így Peter Weir A kis szemtanú és Moszkító part című filmjeiben; előbbiben nyújtott alakításáért Oscar- és Arany Glóbusz-díjra jelölték, s utóbbiért szintén a Golden Globe öt legjobb drámai színésze között szerepelt. 1988-ban Roman Polański rendezte az Őrületben, s még ugyanebben az évben egy könnyedebb produkcióban, a hat Oscar-díjra jelölt Dolgozó lányban is feltűnt Melanie Griffith és Sigourney Weaver partnereként.

A '90-es években folytatta az akcióhősi és drámai vonalat is. A Tom Clancy amerikai író által alkotott Jack Ryan ügynök bőrébe bújt két filmben is, átvéve a szerepet Alec Baldwintól, aki a Vadászat a Vörös Októberre filmváltozatában játszotta a CIA-elemzőt; a Férfias játékok (1992) és a Végveszélyben (1994) komoly sikereket ért el a jegypénztáraknál, s a széria később folytatódott A rettegés arénájával, ám új, immáron a harmadik színésszel (Ben Affleckkel) a sorozatban.

1993-ban Ford a korábbi televíziós sorozatból készült A szökevény címszerepében volt látható; a produkció rendkívüli kritikai- és anyagi sikerre talált, a másik főszereplőnek, Tommy Lee Jones-nak a Filmakadémia elismerését is meghozta; Ford harmadik Golden Globe-jelölését érdemelte ki szerepformálásáért.

Két évvel később a Sabrina című 1954-es romantikus film új változatában versengett Greg Kinnearrel Julia Ormond kegyeiért, amivel újabb Arany Glóbusz-jelölést szerzett, ám ezúttal a vígjátéki kategóriában. 1997-ben két filmje is a mozikba került, amire 1988 óta nem volt példa. Alan J. Pakula utolsó rendezése, Az ördög maga nem teljesített az elvárások szerint, azonban Az elnök különgépe, melyben Ford az Amerikai Egyesült Államok elnökét alakította, az év egyik legjövedelmezőbb filmje lett, az akkori valódi elnök, Bill Clinton elismerését is kivívva.

2000-ben teljesen más oldaláról mutatkozott meg a Temetetlen múlt című thrillerben, melyben Michelle Pfeiffer férjét alakította. Robert Zemeckis alkotása újfent a jegypénztárak első számú emberévé avatta az ekkor 58 éves színészt. Két évvel később, az Atomcsapda című filmben, amely javarészt egy tengeralattjáró fedélzetén játszódik, Ford Alekszej Vosztrikovot formálta meg, s szerepének megfelelően orosz akcentussal beszélt a film során. A költséges mozi azonban, akárcsak a színész következő filmje, a 2003-as Hollywoodi őrjárat (amely Magyarországon csak DVD-n jelent meg, Ford-filmtől rendkívül szokatlanul) súlyos kudarcnak bizonyult.

Ekkor karrierje leghosszabb szünete következett, hiszen legközelebb csak 2006-ban, a Tűzfalban tért vissza a vászonra. 2008 májusától legkedveltebb szerepei egyikében, Indiana Jonesként volt látható újra, ezt követő filmdrámái (Crossing Over, Eszeveszett küzdelem) azonban nem teljesítettek jól sem a kritikusok előtt, sem a jegypénztáraknál.

2016-ban ismét Han Solo bőrébe bújt a Star Wars: Az ébredő erő című epizódjában.

Politikai nézeteit tekintve demokrata, s a '90-es években rendszeresen támogatta a demokrata jelöltek kampányát. 2003-ban nyilvánosan ítélte el az iraki háborút, és „rezsimváltozást” sürgetett az Egyesült Államokban. Kritikával illette Hollywoodot az erőszakos filmekért, s a fegyverek áthatóbb ellenőrzésére szólított fel.

Magánpilóta-engedéllyel rendelkezik repülőre és helikopterre egyaránt. A színész egyúttal az Experimental Aircraft Association Young Eagles programjának jelenlegi elnöke, a visszavonult Chuck Yeagert követve.

Forrás: Wikipédia

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.