Napvilág

Repülőn látta meg a napvilágot ezért születésnapján ingyen repülhet

A járat meg is szakította útját, és New Orleans felé vette az irányt.

2017.06.28 19:03MTI

A Spirit Airlines egyik járatán jött világra egy kisfiú az Egyesült Államokban, egész életében ingyen repülhet az amerikai diszkont légitársasággal a születésnapján - közölte honlapján a légitársaság.

A 36 hetes terhes anya Fort Lauderdale-ből szeretett volna Dallasba repülni kedden, de egy órával a gép felszállása után fájások kezdődtek nála. Az anya később elmondta, nem gondolta, hogy be fog indulni a szülés. Pár perccel a fájások beindulása után azonban segítséget kért, a járat pedig megszakította útját, és New Orleans felé vette az irányt.

Az anya segítségére volt egy gyermekorvos és egy nővér is, akik a fedélzeten voltak, és még a landolás előtt megszületett Christoph Lezcano, akit anyjával együtt a földet érés után kórházba szállítottak.

Szerdán a légitársaság vezetése meglátogatta az anyát és újszülött fiát a kórházban, és felajánlották, hogy a fiú egész életében ingyen repülhet a születésnapján másodmagával a diszkont légitársaság teljes járathálózatán.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.