79 éves volt

Meghalt Carla Fendi

Hosszú betegség után elhunyt Rómában hétfő este Carla Fendi világhírű olasz divattervező.

2017.06.20 13:34MTI
hirdetés

Carla Fendi testvéreivel, Paolával, Annával, Francával és Aldával közösen vezette a szüleik 1925-ben alapított divatvállalkozását. Carla irányítása alatt szerzett a római divatház fokozatosan nemzetközi hírnevet és ért el külföldi sikereket, elsősorban az Egyesült Államokban.

A Fendi eredetileg szőrme- és bőráruval foglalkozott, a testvérek a második világháborút követően léptek be a szülők üzletébe, 1964 óta vezették közösen az üzletet. “Anyám mindig azt mondta, hogy mi, öten egy kéz öt ujja vagyunk. Mindegyikünk nagyon fontos” – mesélte korábban Carla Fendi. Mindegyik nővér más-más üzletágat irányított: Paola a szőrmekollekcióért, Anna a bőráruért és kiegészítőkért, Alda a terjesztésért, Franca a reklámért és ügyfélkapcsolatok ápolásáért felelt, Carla pedig az üzletvezetést koordinálta.

Carla Fendi 79 éves volt (Fotó: SIPA)

A Fendi nővéreket a 60-as években a divat és elegancia úttörőiként tartották számon, vállalkozásuk gyorsan túlnőtt az olasz határokon. A 60-as években kezdtek együtt dolgozni Karl Lagerfeld német sztárdizájnerrel. A 90-es évek válságot hozott a Fendi-háznak, a szőrme ugyanis nem felelt meg akkoriban a politikai korrektség követelményének, így a Fendi testvérek a családi vállalkozás 51 százalékát eladták a Luis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) francia konszernnek és a Pradának.

2001-ben aztán az LVMH megszerezte a Prada részesedését is. Az LMVH befektetései segítségével a vállalkozás ismét növekedni kezdett. Carla Fendit a divatház tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. 2007-ben hozta létre a Carla Fendi Alapítványt, amely művészeti, kézműves projekteket és társadalmi célokat támogat, egyebek mellett a spoletói zenei fesztivált, valamint a Santa Cecilia római zeneakadémiát.

“A szépség és a kultúra alkotja világunk létfontosságú oxigénjét. Megőrzésébe fektetem minden energiámat” – fejtette ki egykor Carla Fendi.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.