Állati

Év eleje óta három zsiráf született Budapesten

Bár a Fővárosi Állat- és Növénykertben 1868 óta foglakoznak a zsiráfok tartásával és szaporításával, most először fordult elő, hogy egy naptári éven belül három zsiráfborjú is született.

2017.02.22 13:21ma.hu

Január elsején egy zsiráfborjú születésével kezdődött az év a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A jövevényről néhány nappal később már azt is tudni lehetett, hogy nőstény, s egy közönségszavazás nyomán a Sauda nevet kapta. Időközben viszont két másik zsiráf is világra jött a városligeti intézményben, méghozzá mindkettő február 15-én, néhány óra eltéréssel.

Az Állatkertben jelenleg három felnőtt, szaporodóképes nőstény zsiráf él, s mindegyiküknek volt már korábban is utódja. A január elsején született borjúnak a legidősebb anyaállat, a 21 éves Santana adott életet, de már akkor lehetett tudni, hogy a másik két nőstény is vemhes. Február 15-én előbb a 10 éves Ingrid, majd néhány órával később a nála bő fél évvel fiatalabb Sandra is világra hozta a maga utódját. A legutóbbi jövevények nemét még nem sikerült kétséget kizáróan kifigyelni, így nevet is csak ezután fognak kapni.

A most egyhetes jövevényeket és az összes többi zsiráfot is korlátozás nélkül láthatja a közönség. Az első napokban ugyan csak egy külső betekintő ablakon át lehetett látni az állatokat, mivel a születés után egy darabig a legteljesebb nyugalmat kellett biztosítani a számukra. Egy hét elteltével azonban már nincs szükség a rendkívüli intézkedésekre.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagy hagyománya van a zsiráfok tartásának és szaporításának. Az első pesti zsiráfborjú 1868-ban született, ezzel a magyar főváros állatkertje London (1838), Párizs (1852) és Bécs (1858) után a negyedik volt a világon, ahol ilyen örvendetes esemény történt. Budapesten az elmúlt másfél évszázad során – a legutóbb született borjakat is beleszámítva – összesen 34 zsiráfborjú jött a világra.

Mivel a zsiráfok vemhességi ideje egy évnél is hosszabb (általában 400 és 460 nap között szokott lenni), ikerellés pedig olyan ritkán fordul elő, hogy a tudomány mindössze néhány esetet ismer, az állatkertekben ritkaságnak számít, ha egy naptári évben több zsiráfborjú is születik. Ez eleve csak ott fordulhat elő, ahol több szaporodóképes nőstényt is tartanak. A Fővárosi Állat- és Növénykert történetében eddig öt olyan esztendő volt, amelynek során két zsiráf is született (1985, 2002, 2012, 2013, 2015), olyanra viszont még soha nem volt példa Budapesten, hogy ugyanabban az évben három zsiráfborjú is világot lásson. Most először fordult elő az is, hogy 24 órán belül mindjárt két zsiráfellésre is sor került.

A budapesti zsiráfcsapat jelenleg kilenc egyedből áll. Az idén született borjak és a három anyaállat mellett ugyanis a 2015-ös születésű két fiatal (Ikinya, Sisi), valamint az apaállat, Akin is a Szavanna-ház lakója.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.