Állatkínzás

Rémisztő felvételek: kocsiba tette és kidobta beteg kutyáját

A videón látni, ahogyan a tulajdonos fogja az élettelen rottweiler-keveréket és kidobja az út szélén.

2016.12.29 18:30ma.hu

Vannak emberek, akik szívtelenek tudnak lenni bizonyos helyzetekben. Az állatvédők szerint ezt a kutyát kutyaviadalok során használták csalinak, tehát ha közvetetten is, de pénzt keresett az illegális eseményeket szervezők számára. Mikor azonban már annyi sérülése volt, hogy lábra állni alig tudott, fogták, kocsiba tették és a nyakánál fogva húztáj, majd kidobták.

A rottweiler-keverék sebei el voltak fertőződve, szinte élet-halál között lebegett, azt hitték, nem is sikerül megmenteni, mindössze 10 százalék esélye volt az életre. "Bevallom őszintén, nem hittem, hogy valaha ez a kutya egyszer még szaladni és játszani fog" - mondta az állatorvos. Mivel mégis felépült, a Hope (Remény) nevet kapta.

Három órát feküdhetett az út szélén, mikor rátaláltak. Öt hetet volt kórházban, rengeteg műtétet hajtottak végre rajta és sok-sok gyógyszert kapott, 10 ezer dolláros az ellátás számlája. Most, hogy kikerült az intenzív osztályról, lassan egy menhelyet keresnek neki, ahol új gazdájára vár, remélhetőleg minél rövidebb ideig.






Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.