Örök hűség

Helyi párt adnak össze a győri barokk esküvőn

Hat pár jelentkezett az esküvőre, közülük választották ki Kiss Zsuzsa Juditot és Kőhalmi Andrást.

2016.07.21 03:30MTI

Győri pár fogad örök hűséget egymásnak a 24. alkalommal megrendezendő barokk esküvőn Győrben, augusztus 13-án - jelentette be a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont szerdán sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.

Serfőzőné Tóth Andrea igazgató elmondta, hogy hat pár jelentkezett az esküvőre, közülük választották ki Kiss Zsuzsa Juditot és Kőhalmi Andrást. A menyasszony óvónőként, a vőlegény vállalkozóként dolgozik a megyeszékhelyen, s többször látták már a ceremóniát.

A háromnapos programot részletezve hozzátette: pénteken este a hagyományos szerenáddal veszi kezdetét a rendezvény, amelyet a Magyar Állami Operaház énekesei adnak a menyasszonynak a Zichy-palotában. Ezt követően Rákász Gergely koncertorgonista lép fel a Széchenyi téren.

Szombaton a belvárosi utcákban kézművesek, pantomimművészek és táncosok elevenítik meg a barokk kort, valamint gyermekprogramok és barokk tematikájú városnézések is lesznek egész nap. Az Esterházy-palota erkélyén többször lesz toronyzene, a Baross úton és a Széchenyi téren pedig barokk táncokat mutatnak majd be.

A barokk felvonulás este hét órakor kezdődik, amelyen a menyasszonyt és a vőlegényt mintegy kétszáz jelmezes kíséri a Városház tértől a Dunakapu térig, ahol a 17. századi főúri szokások szerint adják össze őket. Az esküvő után a Musica Historica Együttes közreműködésével táncos mulatságot rendeznek.

Vasárnap korabeli játszótér és kézműves játszóház várja a legkisebbeket, de egész nap táncos és zenés bemutatókat is tartanak a belvárosban.

A program ezúttal is kiegészül a Győri Reneszánsz és Barokk Hét programjaival, amely augusztus 13-ig minden nap más-más helyszínen kínál koncerteket.

Somogyi Tivadar alpolgármester a sajtótájékoztatóan arról beszélt, hogy a program azért is sikeres, mert a városnak azt a történelmi korát idézi meg, amikor a mai belváros utcaszerkezete és építészete kialakult.

Hozzátette: hogy a kormány családpolitikájának köszönhetően egyértelműen növekszik a házasságkötések száma.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.