Vizsgálati jelentés

Savile-ügy: a BBC tudott a visszaélésekről, de nem tett semmit a pedofil műsorvezetője ellen

A BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011 októberében 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile súlyos szexuális visszaéléseire 2012-ben derült napfény.

2016.02.26 07:27MTI

A BBC-nek több lehetősége is lett volna arra, hogy véget vessen az egyik leghíresebb műsorvezetője által évtizedeken át elkövetett súlyos pedofil bűncselekmény-sorozatnak, de nem élt e lehetőségekkel - áll a bűnügyről többévi munkával összeállított, csütörtök este ismertetett vizsgálati jelentésben.

Az ügy 2012-ben pattant ki, miután az egyik rivális kereskedelmi tévéadó, az ITV értesüléseket szellőztetett meg a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011 októberében 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile súlyos szexuális visszaéléseiről.

A csütörtökön közzétett, háromkötetes, ezeroldalas jelentés - amely hétszáznál több tanú meghallgatása alapján készült - összesen 72 áldozatot azonosított személy szerint. A jelentés azonban hangsúlyozza, hogy ez a szám csak azokat foglalja magában, akik hajlandók voltak beszámolni a velük történtekről, és akik esetében sikerült konkrét bizonyítékokat összegyűjteni.

A jelentés megállapítja azt is, hogy noha a műsorvezető pedofil bűncselekményeiről folyamatosan keringtek a pletykák, a BBC akkori felső vezetésének azonban hivatalosan senki nem szólt, mivel a brit közszolgálati médiatársaságra azokban az évtizedekben "a félelem légköre" volt a jellemző.

Még az 1980-as évek végén is előfordult, hogy egy fiatal kezdő BBC-alkalmazott jelentette közvetlen elöljárójának a Savile által ellene elkövetett szexuális visszaélést, de azt a választ kapta, hogy "tartsa a száját, mivel Savile VIP-személyiség".

A jelentés csütörtöki közzétételének napján sugárzott BBC-műsorban több megszólaló egykori áldozat is elmondta, hogy annak idején "elképzelhetetlen" volt Savile felelősségre vonása, mert a műsorvezetőt mindenki "érinthetetlennek" tartotta.

Lord Tony Hall, a BBC jelenlegi vezérigazgatója a jelentés ismertetése után elnézést kért Savile bűncselekményeinek egykori sértettjeitől, és elismerte, hogy a BBC "cserben hagyta" őket.

A Savile-ügyben ez a második jelentés; az elsőt a Scotland Yard és a gyermekekkel szembeni kegyetlenkedések ellen kampányoló országos hálózat, az NSPCC állította össze a rendőrségi vizsgálat alapján három éve.

Az a jelentés feltárta, hogy a Savile-hoz köthető első szexuális bűncselekményről 1955-ben tettek bejelentést, az utolsó feljelentés pedig 2009-ben kelt, vagyis a néhai műsorvezető dokumentálható bűncselekményeinek sorozata 54 évet ívelt át.

A Scotland Yard és az NSPCC jelentésében 214 bűncselekményt sikerült hivatalosan rögzíteni. A Savile-ra bizonyítható bejelentett szexuális bűncselekmények 73 százalékát 18 évnél fiatalabb lányok és fiúk ellen követte el az egykori BBC-sztár. Az áldozatok zöme 13-16 éves, a legfiatalabb sértett 8 éves volt a bűncselekmények idején.

A Scotland Yard a Savile-ügyet a brit kriminalisztika történetének legsúlyosabb szexuális bűncselekmény-sorozataként tartja számon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.