Családpolitika

Jön a kibővített gyed extra és lesz munkahelyi bölcsőde is

A jövő évtől ismét bővül a családtámogatási rendszer, az erre vonatkozó előterjesztést csütörtökön tárgyalja az Országgyűlés.

2015.11.19 10:12MTI

Ezt mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten, egy XI. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.

A változó családtámogatási formák közül az államtitkár kiemelte a 2014-ben bevezetett gyed extrát, amely munka mellett is lehetővé teszi a családtámogatás folyósítását, és amely január elsejétől már nem a gyermek egyéves, hanem féléves korától vehető igénybe. Így akár 900 ezer forintos többletjövedelemhez juthatnak az arra jogosult családok - hangsúlyozta.

Szintén bővül a gyerekek napközbeni elhelyezésének lehetősége, 2016-tól már négyféle ellátástípus közül választhatnak a szülők: az eddig megszokott mellett lesz mini, családi és munkahelyi bölcsőde is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.