Airplane

Ha ez a repülő nem zuhan le, akkor egyik sem

Harmincöt éve, 1980. júliusában mutatták be a repülős katasztrófafilmek paródiájaként elhíresült Airplane-t. A kerek évforduló alkalmából felidézzük a film elkészítésének kulisszatitkait.

2015.07.11 12:24ma.hu

35 éve mutatták be azt a komédiát, amelyet 2012-ben a brit tudósok a világ legviccesebb filmjének neveztek ki. Megállapításuk szerint ennek a filmnek a jelenetei átlagosan percenként 3 nevetést generálnak.

Ezen a hétvégén, ismét látható lesz a film a tévében, addig is pár érdekes kulisszatitok feltárásával emlékezünk erre a 35 évvel ezelőtt bemutatott sikerfilmre.

• Az Airplane készítői az 1957-ben készült második világháborús Utolsó óra kapcsán döbbentek rá arra, hogy milyen jó vicc lenne repülőn játszódó komédiát forgatni.

• A filmet hárman rendezték. Jim Abrahams, David and Jerry Zucker. Máig aktívak a filmiparban. Ők készítették többek közt a Top Secret-et, a Csupasz pisztoly trilógiát és a Nagyon különleges ügyosztály című sorozatot is.

• A rendező trió arra törekedett, hogy főként olyan embereket válasszanak a szerepekre, akik korábban nem játszottak komédiákban. Azt gondolták, hogy a „komoly” színészek sokkal humorosabbá teszik a történetet már a megjelenésükkel is. Emiatt például Chevy Chase és Bill Murray sem kapott felkérést a filmre, bármennyire is próbálkoztak.

• Ellenben a pilótát alakító Peter Graves-t győzködni kellett, hogy legyen benne Airplane-ben. A Mission:Impossible sorozat sztárja elsőre ízléstelen vacaknak titulálta a film forgatókönyvét.

• A nemrégiben elhunyt Christopher Lee pályafutása egyik nagy baklövésének gondolta, hogy visszautasította Dr. Rumack figuráját, akit aztán Leslie Nielsen játszott el helyette.

• A költségeket jelentősen csökkentették azzal, hogy a nem túl nagy stáb csupán pár helyszínen dolgozott és mindössze 34 nap alatt felvették az összes jelenetet, ami rekord Hollywoodban.

• Az Airplane már a premier hétvégéjén visszatermelte a mozipénztárakban a 3,5 millió dolláros költségvetését. 1980-ban a negyedik legtöbb pénzt hozó film lett az USA-ban. Csak a Dutyi dili, a Kilenctől ötig és a Birodalom visszavág előzte őt meg a tengerentúlon.

• A világon máshol is sikerrel vetítették a filmet. Dacára annak, hogy a helyi forgalmazók itt-ott próbára tették a nézők türelmét fura címadásaikkal. Az Airplane az akkori NSZK-ban a „Hihetetlen utazás egy őrült gépen”; Argentínában a „Hol a pilóta?”; Norvégiában a „Segítség, repülünk!”; Spanyolországban a „Landolj, ahogy tudsz”, míg Brazíliában a „Húzzák meg öveiket…a pilóta elhunyt” címmel szerepelt a mozik műsorán.

• 1982-ben elkészült a második rész az Airplane II. – A folytatás, amely már az űrrepüléssel járó bonyodalmakat figurázza ki. Sokan visszatértek az első rész szereplői közül, de a rendezői trió már csak áldását adta erre a filmre, nem vettek részt a megvalósításában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.