Kiderül

Ezért halnak korábban a férfiak

Persze, hogy erről is a nők tehetnek: "az anya átkának" hívja a jelenséget az azt felfedező szakember.

2015.06.26 09:14ma.hu

Az anyától öröklődik az a hibás DNS, ami negatívan hat az agy, a szív és az izmok egészségére, továbbá az energiaszintre és a termékenységre is – állítja egy szakember, aki „az anya átkának” hívja a jelenséget, írja az ötvenentúl.hu.

Neil Gemmell genetikus elmondta, hogy az öröklődés szabályai szerint egyértelműen a férfiak számítanak gyengébbik nemnek, mivel a hibás DNS rájuk akár végzetes hatással is lehet, míg a nők ugyanettől nem szenvednek.

Sikerült kimutatni, hogy a hiba forrása a mitokondriális DNS-ben, azaz a sejtek „akkumulátorában” rejlik, amely kiemelten fontos a sok energiát felhasználó szervek esetében, például az agynál, a szívnél vagy az izmoknál.

Normális esetben mindkét szülő továbbörökíti a génjeit, így a káros mutációk a generációk során eltűnnek, hiszen a természetes szelekció elve szerint csekélyebb gyermekáldással vagy halált okozó betegséggel járnak.

A mitokondriális DNS azonban csak női ágon öröklődik: az anya továbbadja a fiának és a lányának is, ám csak a lánytól jut tovább az unokákhoz. A nőknél így hamar felülíródik az esetleges hiba, míg a férfiaknál sajnos nem – magyarázza Gemmell professzor.

"A férfiak ebben az értelemben evolúciós zsákutcának tekinthetőek" – szögezte le a szakember, aki a European Society of Human Reproduction and Embryology éves konferenciáján mutatta be az eredményeket Lisszabonban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.