Kedd, január 6.

MKPK: Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe

A katolikus egyház január 6-án tartja a Vízkeresztet parancsolt ünnepként. Ez azt jelenti, hogy az idén keddre eső ünnepen a híveknek kötelező részt venniük szentmisén.

2015.01.05 17:23MTI
Fotó: Facebook/Szent László Római Katolikus Liceum‎

A II. vatikáni zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház - olvasható a a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Sajtószolgálatának közleményében.

Vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat - írták.

Az MKPK közleménye szerint vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.