Főként gyerekek érintettek

Fertőző lehet a kutyatáp!

A számos baktérium közül például a szalmonella is ott bujkálhat a műanyag zsákban vagy a dobozban.

2014.09.21 20:00ma.hu

Bár köztudott, hogy a házi kedvencek sokféle fertőzés forrásai lehetnek, ha nem figyelünk ezekre, azaz nem vigyázunk kedvencünkre és előzzük meg a veszélyt. Viszont talán kevésbé gondolunk arra, hogy a száraz kutyatápban is lehetnek betegségokozó baktériumok – hívja fel a figyelmet az Állatportál.hu a gyermekegészségüggyel foglalkozó amerikai szakfolyóirat, a Pediatrics cikkére hivatkozva. Például könnyen szalmonella-fertőzés forrása lehet, legkönnyebben a gyermekek számára.

Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha az állatokkal való bánásmód és gondozás szabályaira megtanítjuk már a legkisebbeket (gyerekeket) is, hiszen a kórokozó akár a száraz kutyatápot tartalmazó dobozból vagy zacskóból is származhat.

Ezt a következtetést két olyan vizsgálat eredményei alapján fogalmazták meg, melyben szalmonella-fertőzések kialakulásának körülményeit elemezték - többek között a kétévesnél fiatalabb gyerekek körében is. Az egyik vizsgálattal azt igyekeztek tisztázni, honnan származik a fertőzésért felelős szalmonella-törzs, míg a másikban a betegség terjedését befolyásoló tényezőket elemezték.

freedigitalphotos.net/khunaspix

A 79 fertőzött személy 48 százaléka kétévesnél fiatalabb gyerek volt. Szembetűnő volt, hogy nagyobb arányban vettek részt a kutya körüli teendőkben, elsősorban az etetésben a gyerekek azokban a családokban, ahol előfordult ilyen fertőzés, mint ahol nem.

Fontos megállapítás volt az is, hogy főként azokban a háztartásokban regisztráltak megbetegedéseket, ahol az állat a konyhában kapott enni. A fertőző szalmonella-törzset egy adott gyártó tápjának már megbontott csomagjából, az ilyen márkájú táppal etetett kutyák ürülékéből, a közelben lévő tárgyakról, továbbá az adott gyártó kutya- és macskatápjának bontatlan dobozából is ki tudták mutatni.

Az eredmények ismeretében a gyár több mint 23 ezer tonnányit hívott vissza a kifogásolt termékből. Egy újabb tömeges szalmonella-fertőzést követően ugyanez a gyártó 105-féle termékét vonta be, a betegséget okozó márkát pedig teljesen kivonta a piacról.

A cikk szerzői statisztikai adatokat idéznek, melyek szerint a különféle szalmonella-törzsek évente 1,4 millió megbetegedést idéznek elő az Egyesült Államokban, melyek 400 esetben halállal végződnek. Jó hír ugyanakkor, hogy a közölt eseteket okozó törzs (Salmonella Schwarzengrund) az összes fertőzés mindössze 0,4 százalékot képvisel a laboratóriumi vizsgálattal is igazolt megbetegedések körében. Ez azonban mit sem von le a kutatók figyelmeztetésének súlyából, miszerint a megelőzés szempontjából alapvetően fontos, hogy ne csak az állatokkal szorosabban összefüggő higiénés szabályokat tartsuk be, hanem gondoljunk arra, hogy akár a kutyatáp is fertőzés forrása lehet - gyakran éppen a legfiatalabbak körében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.