Folytassa a megkezdett rajzot!

Gyerekfirka borítja a falakat? Újrafestés helyett legyen kreatív!

Bármennyire is igyekszünk megakadályozni, szinte nincs olyan kisgyerek, aki legalább egyszer ki ne próbálná - csak úgy kíváncsiságból -, milyen a falra rajzolni. Mégsem kell lefesteni az egész falat.

2014.08.18 14:29ma.hu
Fotó: Facebook/National Art Society

Amikor a kisgyerekek először felfedezik a rajzolás örömét, nem kell sokáig várni, hogy rájöjjenek: a falra is ugyanolyan szépeket, sőt, talán még szebbeket is lehet rajzolni a színes ceruzákkal - rosszabb esetben zsírkrétával -, mint a papírra. No meg persze az izgalmasabb is. A szülő pedig ilyenkor összeszorítja a fogát és elhatározza, hogy ha kell, fél lábon is, de kibírja, míg a gyerek már elég nagy lesz ahhoz, hogy beérje a papírral, majd csendesen elkezdi gyűjtögetni a pénzt egy jövőbeni teljes festésre.

Kivéve, ha olyan kreatív, mint az az anyuka, akinek a képét a National Art Society nevű szervezet tette közzé a Facebook-oldalán. Azt kell mondjuk, az ismeretlen anyuka problémamegoldásból jelest érdemel, a gyermek kriksz-kraksza láttán ugyanis nem a közeli festékboltok telefonszámát kezdte kigyűjteni egy listába, hanem fogott egy ecsetet, és gyönyörű falidíszt varázsolt a kezdetleges "skiccből".

Aki pedig nem hinné, hogy ez ugyanaz, az nézze meg az alábbi képet, ahol a kész alkotásra rá lett montírozva az eredeti. Hát ilyen "egyszerű"...

Fotó: Facebook/National Art Society


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.