MEIS2

Kiderült, miért született sok sérült gyerek a 60-as években

Az 1960-as években gyermekek ezrei jöttek a világra sérülten, mivel édesanyjuk nyugtatót szedett a várandósság alatt.

2014.07.18 21:55MTI
Freedigitalphotos Jomphong

A Contergant 1957-ben vezették be a terhességi rosszullét kezelésére. Az 1960-as évek elején derült ki a magzatkárosító hatása, ekkor kivonták a forgalomból.

Az 1990-es évek végén azonban kiderült, hogy a gyógyszer thalidomid nevű hatóanyaga és annak változatai hatásosak egyes vérrákfajták és a leprásoknál jelentkező bőrgyulladás ellen. Szigorú biztonsági korlátozásokkal újra bevezették ezeket az anyagokat, elsősorban a vérrák ellen.

A bázeli Friedrich Miescher Intézet Nicolas Thomä vezette kutatócsoportja költséges kristályszerkezet-elemzéssel derítette ki a thalidomid pozitív és negatív hatásait. Kimutatták, hogy a hatóanyag egy olyan fehérjével lép reakcióba, amely a sejtek lebontási mechanizmusában vesz részt - írták a kutatók a Nature tudományos lap friss számában megjelent tanulmányukban.

Ez az eddig ismeretlen, MEIS2-nek nevezett fehérje játszott fontos szerepet az embrionális fejlődésben, ez okozhatta tehát, hogy a csecsemők károsodással jöttek a világra. A hatóanyag fejlesztésekor, az 1950-es években az is rontott a helyzeten, hogy akkoriban nem léteztek még átfogó, állatokon modellezett kísérletek, amelyeket a klinikai tesztek előtt végeztek volna.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.