Portré

80 évesen sem adja fel Giorgio Armani divatcézár

"Nyolcvanéves vagyok, de nem adom fel" - mondta a kettős jubileumát ünneplő Giorgio Armani olasz divatdiktátor, aki az idén születésnapja mellett divatmárkájának 40. évfordulóját is ünnepli. Július elején, a milánói divathéten mutatta be legújabb, 2015-ös nyári kollekcióját, amely pályája férfidivatjának legjavát összegzi és öltözteti új formákba.

2014.07.11 05:30MTI
Fotó: wikipedia.org

A Milánó közelében fekvő Piacenzában született egyszerű olasz családban, 1934. július 11-én. Iskolás éveiben lenyűgözte a színház és a mozi varázslatos világa. Már sikeres divattervező volt, amikor bevallotta, ha mindent elölről kezdhetne, filmrendező lenne, bár tisztában van azzal, hogy ma a színház és a mozi világa is a lábai előtt hever.

A. J. Cronin The Citadel című orvosetikai kérdésekkel foglalkozó regényét olvasva orvos akart lenni, de végül két év egyetem után a fotózást választotta. 1957-ben aztán a milánói La Rinascente áruházban kapott állást, divatbábu-öltöztetőként dolgozott, stílustervezők között mozgott és igyekezett kifürkészni a vásárlók szokásait.

Megismerkedett Nino Cerruti divattervezővel, aki mellett nyolc évet töltött asszisztensként. Minden előtanulmány nélkül tervezte meg Hitman nevű kollekcióját, amellyel berobbant a divatvilágba. Stílusával felhívta magára az Ungaro és Zegna divatházak figyelmét is. Egyre inkább szűknek érezte a rendelkezésére álló kereteket, saját lábára akart állni. Szerencsés fordulat volt a találkozás a nála 11 évvel fiatalabb Sergio Galeotti üzletemberrel, akivel önálló stúdiót nyitott a divatos Corso Venezián. 1974-ben óriási sikerrel mutatták be kollekciójukat, amelyen már látható volt a fekete alapon fehér betűkkel írott Armani márkanév.

Armani szokatlan összefüggésben használt szokatlan anyagokat és kombinációkat. A férfiak számára egészen új stílust dolgozott ki, amely a lazán elegáns lekerekített formákat pontosan szabott kiváló minőségű anyagokkal ötvözte. Mintha egy szobrász érintette volna meg a kelméket, Armani újraértelmezte a hagyományos öltönyt, megszüntette a szigorú strukturáltságot, és még a kiváló angol gyapjúból is olyan kényelmes zakókat tervezett, mint a selyem pizsama. A vállakat csapottabbra vette, a hajtókák keskenyebbek és hosszabbak lettek, a gombolás lejjebb költözött, így az alacsony férfiak is magasabbnak látszottak, a magasak még magasabbnak.

1975-ben nők számára is előrukkolt egy határozott, férfiasabb stílussal. Cégéhez kommunikációs igazgatóként csatlakozott testvére, a stílusikon Rosanna Armani, aki korábban modellként vált ismertté. Az amerikai piac számára 1980-ban megtalálta cége legtökéletesebb reklámarcát Richard Gere filmszínész személyében, akinek ruhatárát Armani készítette az Amerikai dzsigoló című filmhez.

Armani volt az első divattervező, aki hírességeket kért fel ruhái bemutatására és népszerűsítésére rangos eseményeken. 1988-ban a Los Angeles Lakers edzője, Pat Riley volt az első, aki kötélnek állt. Azóta már Armani öltözteti a filmsztárokat Gwyneth Paltrow-tól Julia Robertsig, Michelle Pfeiffertől Beyoncén, Cate Blanchetten és Clive Owenen át George Clooneyig. Szintén Armani fejéből pattant ki, hogy az Oscar-díjkiosztó vörös szőnyegén Hollywood legnagyobb sztárjai ruhakölteményeiben parádézzanak, de ezért a hírességeknek soha egy fillért sem fizetett.

Mára valóságos birodalmat épített fel, palettáján a férfi és női ruházaton kívül különböző kiegészítők, lakberendezés, parfüm, szemüvegek, sőt konyhai mosogatók is szerepelnek, de kávéházlánca és szállodája is van. A fiatal vásárlók meghódítására olcsóbb, de hasonlóan igényes kidolgozású ruhák forgalmazására született az Emporio Armani. Vagyona tavaly meghaladta a 8,2 milliárd dollárt.

A dúsgazdag tervező az Inter focicsapatának lelkes rajongója, az Olimpia Milano kosárlabdacsapat elnöke. A divatcézár tervezte a 2012-es londoni olimpiai játékok olasz küldöttségének ruháját. Már korábban is dolgozott sportolókkal, alsóneműit David Beckham futballista és Rafael Nadal teniszező is reklámozta.

Armani ugyanakkor nehéz ember hírében áll. "Ötpercenként kell döntéseket hoznom, és folyamatosan azt kell éreztetnem, tudom, mit akarok. Ezért gondolják sokan, hogy verbális erőszaktevő vagyok, sőt verbális sorozatgyilkos" - mondta egy alkalommal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.