Kicsit korán érkezett, de jól van

Tizenötször(!) szült császármetszéssel

Tizenötötödik gyermekét hozta világra egy asszony a debreceni szülészeti klinikán: a szakirodalomban is példa nélküli módon minden kisbabája császármetszéssel született.

2014.04.03 16:45MTI

A hat kisfiú mellé kilencedik kislányként érkezett a Frank családba március 31-én a kis Rebeka 46 centiméterrel és 2680 gramm súllyal. A baba a 35. terhességi héten született, így jelenleg inkubátorban erősödik. A Berettyóújfaluban élő nagycsaládban minden gyerek császármetszéssel jött világra, így esetük orvosi szempontból is rendkívül különleges - mondta el Póka Róbert egyetemi tanár, aki az asszony gyermekét világra segítette.

A harminc éve praktizáló professzor sem találkozott még ilyen nagyszámú, szövődménymentes császármetszéssel záruló szüléssel pályája során. A szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatója szakmailag és emberileg is különleges teljesítménynek tartja az asszony példáját.

A korábban angoltanárként dolgozó édesanya 28 évesen szülte meg első gyermekét, aztán minden évben újabb taggal gyarapodott a család, egy esztendőben pedig kétszer is részük volt gyermekáldásban. Katalin szerencsének érzi magát, mert ugyan nappal folyamatos, két embert igénylő műszakot jelent a tizenöt csemete ellátása, de az éjszakákat végigalusszák a gyerekek. Méhészként dolgozó férjére és a nagymamára is mindenben számíthat, s a nagyobb gyerekek is segítenek ellátni a kisebbeket. A boldog anyuka egykeként nőtt fel, így sosem gondolta, hogy ilyen nagy családja lesz majd - adta hírül az egyetemi sajtóiroda.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.