Jótékony célra adományozza

Kik öröklik a Simpson család haldokló producerének vagyonát?

Állatvédő szervezeteknek és élelmiszerbankoknak adományozza vagyonát a Simpson család producere, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Sam Simon.

2013.07.29 07:29MTI

A The Hollywood Reporternek nyilatkozó televíziós forgatókönyvíró és producer elmondta, hogy nagy örömet szerez neki az adományozás.

Az 58 esztendős Simon, aki állatbarátként korábban is bőkezűen támogatta az állatvédő szervezeteteket, köztük a Petát, úgy fogalmazott: "több pénzem van, mint amit el akarok költeni".

A Sam Simon Alapítvány eddig is felkarolta a gazdátlan állatokat és az éhező embereket. Az egyik általa támogatott élelmiszerbank napi 200 család ellátásáról gondoskodik.

Matt Groening, aki együtt alkotta a Simpson családot Simonnal "nagyon mulatságos" és "mentálisan kiegyensúlyozatlan" emberként jellemezte kollégáját. Simon 1989-ben Groeninggel és James L. Brooksszal indította útjára a nagy sikerű animációs sorozatot, de 1993-ban kiszállt. Csupán az executive produceri címet tartotta meg magának, amivel azóta is évente sok millió dollárt keresett.

"A Simpson család bevétele egyre nagyobb és nagyobb lett. Amikor otthagytam, senki sem gondolta, hogy ilyen sokáig fennmarad a sorozat" - mesélte.

Azóta olyan produkciókat jegyzett, mint a Charlie Sheen főszereplésével futó Anger Management vagy a The Drew Carey Show.

Simon kétszer nősült és mindkétszer el is vált. Nincsenek gyerekei, és - mint hangsúlyozta - mindenkiről gondoskodott a családjában.

"Szenvedélyesen szeretne élni, és minél tovább marad közöttünk, annál több jót tud tenni" - mondta első felesége, Jennifer Tilly színésznő. Hozzátette: szép gesztusnak tartja, hogy most adományozza el vagyonát, amikor még tanúja lehet filantróp cselekedete eredményének.

Simonnál öt hónappal ezelőtt vastagbélrákot állapítottak meg, és az orvosok három-hat hónapra becsülték az életkilátásait. A hollywoodi lapnak nyíltan beszélt arról, hogy jelenleg kemoterápiával kezelik, ugyanakkor továbbra is dolgozik az Anger Management-sorozaton és saját rádióműsorán is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.