Simon Cowell Amerikába vinné a magyar csapatot

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!

Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!

2013.06.10 08:32ma.hu

Az Attraction nevű formáció egyértelműen zsebre vágta nemcsak Angliát, de a fél világot, sőt, még Simon Cowellt is, aki pedig köztudottan igen kritikus szokott lenni az általa kitalált tehetségkutatók versenyzőivel. A magyar csapat viszont már a Britain's Got Talent válogatóján lehengerelte mind a négy zsűritagot, aztán ahogy a nálunk Csillag születik néven ismert show haladt előre hétről hétre, úgy vált egyre nagyobb bizonyossággá, hogy a döntőt nem nyerheti meg más, csak a nyolc mozgásművész.

Olyannyira, hogy miközben mi izgatottan szurkoltunk honfitársainknak a szombati döntő napján, a tehetségkutató szellemi atyja, Simon Cowell egy félreérthetetlen kijelentést tett. "Hihetetlenek és nem számít, honnan jöttek" - mondta, majd bevallotta, hogy a pillanatnyi hírnéven túl jóval nagyobb szabású tervei vannak a fiúkkal és lányokkal.

Attraction (Fotó: MTI)


A The Sun című bulvárlapnak elárulta: titokban már elő is készítette a repülőutat, hogy Las Vegasba vigye a csapatot, ahol a nemzetközi hírű Cirque du Soleil vetélytársaként szeretné felléptetni őket. Tervei szerint egy két órás show-t mutathatnak majd be valamelyik elsőrangú hotelben a kaszinók városában.

Mondta mindezt akkor, amikor még nem lehetett tudni, legfeljebb csak sejteni a korábbi elsöprő sikerek alapján, hogy a szombat esti döntőt a Szűcs Zoltán vezette csapat fogja nyerni. Azt sem bánta, hogy nem maradt Angliában a 250 ezer font (közel 90 millió forint) fődíj, egyrészt mert úgy érzi, bőven megéri a pénzt, hogy annyi csodás percet szerzett a csoport az angoloknak, másrészt mert úgy véli, Las Vegasban ennek többszörösét hozhatják vissza, tovább gyarapítva Cowell már most is igen tekintélyes vagyonát. Sőt: a döntő előtt elismerte, hogy amennyiben nem nyerne a csapat, ő a saját pénzéből akkor is támogatná a további lépéseiket.

"Az emberek imádják őket, hihetetlen show-t csinálnak!" - mondta a sztárcsináló, akinek nem is annyira ismeretlen terep a szórakozás egyik fellegvára: az amerikai Got Talentben győztes Terry Fatorral öt éves, 100 millió dolláros megállapodást ütött nyélbe a Mirage hotellel. A tehetségkutató eredményét ismerve ezúttal sem fogott mellé, és biztosak lehetünk benne, hogy hallunk még a társulatról, amelyre az első Csillag születikből történt kiesése óta vártunk!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.