A legesélyesebb dán énekesnő is továbbjutott

Képek - Ők már biztos résztvevők a szombati Eurovíziós döntőben

Az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője után tízen már biztos döntősnek mondhatják magukat, köztük az idei verseny legesélyesebbnek tartott versenyzője is. ByeAlex csütörtökön lép színpadra.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 - első elődöntő képgaléria

2013.05.15 07:59MTI

Malmö, ez az alig 300 ezer lakosú svéd kisváros igazi eurovíziós lázban ég: óriásplakátok hirdetik az idén We Are One (Egyek vagyunk) szlogennel és egy pillangós logóval zajló versenyt, a város központjában, a Gusztáv Adolf téren színpadot állítottak fel, ahol egész nap szól a zene, koncertek, beszélgetések, játékok szerepelnek a programban, minden a verseny és annak 1956-ban indult története körül forog. Idén 58. alkalommal rendezik meg az Eurovíziós Dalfesztivált.

Az első elődöntő 16 résztvevőjéből kedden döntőbe jutott az egyik legesélyesebbnek tartott 20 éves dán Emmelie de Forest (dalának címe: Only Teardrops), az Oroszországot képviselő, az ottani The Voice című versenyt tavaly megnyert Dina Garipova, az ukrán Zlata Ohnevics, a moldovai Aliona Moon (ő tavaly háttérvokalistaként segítette Bakuban Pasha Parfeny-t), a litván Andrius Pojavis, a több mint másfél évtizede az egyik legnépszerűbb holland énekesnőnek számító Anouk, az ír Ryan Dolan (legtöbbször az írek nyerték meg a versenyt, összesen hétszer), a fehérorosz Alena Lanszkaja, az igazi eurovíziós slágert (Love Kills) előadó belga Roberto Bellarosa, valamint az észt Birgit.

A Malmö Arenában telt ház, mintegy 10 ezer néző előtt és kiváló hangulatban zajlott az elődöntő. A showműsor Loreen tavalyi bakui győztes dalával, a Euphoriával indult: a számot gyerekek énekelték együtt az azóta sztárrá vált svéd énekesnővel. A verseny műsorvezetője Petra Mede svéd televíziós. A dalfesztivált rengeteg rajongó és blogger követi a helyszínen, ők a sajtóközpontban hatalmas népünnepélyt csapnak a verseny idején.

Emmelie de Forest (Fotó: MTI - A galériához KATT a képre!)


A keddi 16 elődöntősből a tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt az érintett országok (valamint a kiemeltként eleve döntősök közül az Egyesült Királyság, a házigazda Svédország és Olaszország) részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak telefonon. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A Magyarország képviseletében versenyző ByeAlex és a Kedvesem című dal a csütörtöki második elődöntőben tizenkettedikként hangzik el, ahonnan szintén tizen jutnak a döntőbe.

A 26-os finálénak kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (Bonnie Tyler, jelen volt a keddi elődöntőn is), Franciaország (Amandine Bourgeois), Olaszország (Marco Mengoni), a házigazda, tavalyi győztes Svédország (Robin Stjernberg), Spanyolország (az ESDM) és Németország (a Cascada).

Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 39 ország képviselői vesznek részt Malmőben; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező. Az M1 élőben közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezik Malmőben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.