Egymás után a második év lett a brit énekesnőé

Már megint Adele? Igen, most is tarolt!

Adele brit énekesnő nemcsak 2011-ben, hanem tavaly is maga mögé utasított mindenkit az eladási lista élén az Egyesült Államokban, és közben új rekordot is felállított.

Kiosztották a 2012-es Grammy-díjakat képgaléria

2013.01.04 16:29MTI
A galériához KATT a képre!

A Nielsen SoundScan piackutató cég szerint a 24 esztendős előadó 21 című albuma a tavalyelőtti 5,8 milliós eladási csúcs után 2012-ben is szép számban fogyott, és összesen 4,4 millió példány kelt el belőle. A korong tavaly novemberben, kevesebb mint két évvel megjelenését követően lépte át az álomhatárnak számító tízmilliós példányszámot az amerikai piacon.

A többszörös Grammy-díjas és Brit Awards-győztes fiatal énekesnő sikert sikerre halmozó lemeze olyan slágereket vonultat fel, mint a Rolling in the Deep, a Someone Like You és a Set Fire to the Rain. Amióta a Nielsen SoundScan nyilván tartja az értékesítési adatokat, most először fordult elő, hogy egy előadó két egymást követő évben is vezette a listát.

Adele-lel csupán Taylor Swift tudott lépést tartani, az ő Red című albumából 3,1 millió darabot adtak el 2012-ben. A legnépszerűbb dal Gotye Kimbrával készített, Somebody That I Used to Know című száma lett, amelyet 6,8 milliószor töltöttek le.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.