Laptopkonyha-recept ínyenceknek

Jércemelles pásztortarhonya

Könnyen és gyorsan elkészíthető recept, mely nem csak ízletes, hanem laktató is. Nem feltétlenül savanyúsággal, hanem friss salátával is fogyasztható!

2012.10.13 06:29laptopkonyha

Lássuk, mi kell hozzá!

1 jércemell,
1 nagyobb fej vöröshagyma,
10 dkg füstölt szalonna,
1-1 paprika és paradicsom,
3 szem nagyobb burgonya,
25-30 dkg tarhonya,
só,
bors,
pirospaprika.

Elkészítés ideje: 50 perc
Elkészítés nehézsége: Könnyű
Cukorbetegek is fogyaszthatják
Tejmentes étel

Elkészítés

A szalonnát felkockázzuk és kisütjük egy kissé a zsírját.
A hagymát üvegesre pároljuk benne, majd beledobjuk az előzőleg apró kockára felvágott paprikát és paradicsomot.
Közben a húst megmossuk, gyengén besózzuk és azt is felkockázzuk. A húst a hagymás alaphoz adjuk. Addig sütjük, kevergetjük, míg kifehéredik. Sózzuk, borsozzuk és meghintjük bőven pirospaprikával.
Hozzáadunk egy kevés vizet, majd mérsékeljük alatta a tüzet.
Közben a burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és a húsos alaphoz adjuk. Beleszórjuk a tarhonyát is, majd annyi vízzel, amennyi a tarhonya másfélszerese, felöntjük az ételt. Utána ízesítjük sóval, majd megkeverjük. Ezután fedővel letakarjuk és lassú tűzön készre főzzük a tarhonyás ételt.

Tálalás

Savanyúsággal, forrón tálaljuk az ételt.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.