Mit tehetünk, ha elfogy a szén és az olaj?

Végnapjait élik a hagyományos energiaforrások?

Fa, szén, olaj, atomenergia: megannyi energiaforrás, amelyeket jól ismerünk, és szinte nem létezik olyan család, ahol valamely formájával ne találkoznánk napi szinten. De azzal is nap mint nap találkozunk, hogy hamarosan váltani kell. Miért?

2012.10.02 11:18ma.hu

Mielőtt belemennénk a technikai részletekbe, érdemes egy kicsit távolabbról megnézni az energia kérdését.

Az utóbbi pár ezer évben a növekvő létszámú emberiség egyre növekvő energiaigénnyel él, melyet különböző forrásokból és különböző módszerekkel próbál fedezni. Ilyen forrás a teljesség igénye nélkül például a fa, a szén, az olaj, a gáz vagy az uránium. Csakhogy ezekre kivétel nélkül jellemző a korlátozott mennyiség.

Ha fával fűtünk, rövid idő alatt kitermeljük a környezetünkben elérhető összes fát. Emiatt nem csak 10-15 évet kell várni a közben felnőtt új fák kivágására, de fák nélkül az élővilág is átalakul, az eső pedig elmossa a fák nélkül a talajt, így a mezőgazdaság is tönkremehet. A jelenlegi kutatások szerint a Húsvét-szigeteken élő nép is a szobrok szállításához felhasznált fák kivágása miatt tűnt el.

Fotó: Freedigital


A szénre való áttérés már továbblépés volt, mert könnyebben szállítható, a felszínen nem volt látványos hatása a használatnak. Az elterjedése azonban megismertette velünk a szmog kellemetlen hatásait. Az angol ipari forradalom olyan "füstködöt" hozott létre, mely emberi áldozatokkal is járt. (A név is onnan származik, smoke=füst, fog=köd.)

De még a szénben sem volt eléggé koncentrált az energia a fejlődés számára, így az olaj robbantotta be az ipari fejlődést. Ekkor már kis helyen is nagy energia volt tárolható és hordozható (pl. üzemanyagtartály), mely a közlekedés minden ágát fellendítette. Az első olajárrobbanás azonban megmutatta a világnak, hogy ez egy komoly zsarolási potenciál a termelők kezében. Ma már azt is tudjuk, hogy egy rövidtávú fegyver, hiszen a becslések szerint kb. 70 év múlva elfogy a gazdaságosan kitermelhető olaj.

A "gazdaságosan kitermelhető" jelzi a következő problémát. Hiszen ameddig sok helyen könnyen ki lehet termelni az olajat, addig olcsó marad az ára. Ha azonban ezek a források kifogynak, és egyre bonyolultabb és drágább módszerek kellenek a következő olajos hordó megtöltéséhez, akkor nekünk, a felhasználóknak is egyre mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni.

A gáz esetében a probléma szinte pont ugyanez, csak gondoljunk a legutóbbi orosz-ukrán vitára, melynek következtében több európai országban gázhiány volt.

Fotó: Freedigital


Az uránium (az atomerőművekben) minden ellenkező híresztelés ellenére rendkívül gazdaságos energiatermelésre képes, csak éppen a mozgathatóság erősen korlátozott. A másik akadály, hogy ma már mindenki találkozott Csernobil és Fukushima nevével, így bárhol merül fel egy atomerőmű telepítésének ötlete, erős a közelben lakók ellenállása. Van már olyan atomenergiában erős ország, pl. Németország ahol egyértelműen kinyilvánították, hogy 10 éven belül le akarják állítani az összes atomerőművet.

Összefoglalva, egyértelműen látható, hogy ezek a hagyományos energiaforrások fogynak, ennek következtében folyamatosan drágulnak. Miért ragaszkodunk mégis hozzájuk? Mert nehéz bármin változtatni. Például, ha már van a házunkban egy gázkazán, nem akarjuk kidobni, hiszen még jól működik, és mindent át kellene építeni. Majd akkor váltunk, ha már rá vagyunk kényszerítve, ha már "túl" sokba kerül a jelenlegi helyzet
továbbvitele.

Ez a határ viszont mindenkinél máshol van, így van, aki már ma keresi az alternatívát, és van, aki most még csak nevet rajtuk. A megoldás azonban a kezünkben van, csak az a kérdés, hogy ismerjük-e, meg akarjuk-e ismerni ezeket az alternatív és főként környezeti szempontból is jóval
barátságosabb energiákat.

Sorozatunk következő részében erről lesz szó.

Sorozatunkhoz a solarside.hu, a modern és környezetbarát energiaforrások szakértője nyújt segítséget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.