Vass Veronika elindult a világhírnév felé

Angelina Jolie és Katy Perry nyomdokaiban a magyar sztár

Ugyan csak nemrég jelent meg első klipje, de Vass Veronika máris gőzerővel dolgozik az újabb számokon, első dalának angol verzióját pedig már Tunéziában is hallgatják.

2012.08.06 14:29ma.hu

A Facebookon már mindenhonnan lehetnek ismerőseink. Én néhány tunéziai és grúz lánnyal kerültem kapcsolatba úgy, hogy ugyanazt az oldalt lájkoltuk, és ezek után ismerősnek is felvettek. Mivel ők pont a célcsoportomba tartoznak, belinkeltem nekik a Youtube-ról a dalomat, és tetszett nekik!” - meséli lelkesen Veronika.

Ugyanígy nem kizárt, hogy az énekesnő dalait hamarosan Amerikában, Londonban vagy éppen Németországban kezdik terjeszteni, ugyanis gyerekkori ismerősei közül sokan szétszéledtek a világban, és most a dal lelkes megosztójaként és twittelőiként viszik hírét immár az egész világban Veronika zenéjének.

És akkor arról még nem is szóltunk, hogy Veronika a közösségi portálon kapcsolatba került többek közt Avril Lavigne-nal is...

Fotó: Pozsonyi Ferenc


És hogy milyen új meglepetésekkel készül a közönségnek a szövegíró- költő-énekesnő? Most, hogy ekkora a hollywoodi jövés-menés kishazánkban, mi lehetne aktuálisabb téma, mint fővárosunk szépsége és népszerűsége? A Budapestről áradozó Brangelina-klán, Robert Pattinson, Bruce Willis és Katy Perry nyomában most Vass Veronika is tisztelettel adózik fővárosunknak Budapest című legújabb dalával, amely a hozzá készülő videóval augusztusban jelenik meg.

Veronika számára az éneklés mellett is van élet, hiszen a közelmúltban jelent meg saját, fiataloknak szóló verseskötete is. És ha mindez nem lenne elég, a megjelenésében is feltűnést keltő énekesnő még a dalszövegírásban is jeleskedik!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.