John Neville-t 86 évesen érte utol a halál

Dráma: elhunyt az X-akták sztárja

86 éves korában, több tucatnyi film- és sorozatszereppel a háta mögött elhunyt John Neville, akit valódi színészóriásként tartanak számon szakmai berkekben. A híresség hosszú ideje Alzheimer-kórral küzdött.

2011.11.21 18:29ma.hu

Felsorolni is hosszú, hány filmből vagy sorozatból lehet ismerős John Neville, aki szombaton, 86 éves korában hosszú betegeskedés után életét vesztette. A karizmatikus sztár halálhírét a Stratford Shakespeare Fesztivál vezetősége nyilatkozatban erősítette meg, ennél a szervezetnél dolgozott Neville a 80-as években művészeti igazgatóként.

A híresség összesen hat évtizeden keresztül gyártotta a híresebbnél híresebb filmeket és sorozatokat, de emellett több színházi produkció is kötődik a nevéhez. Karrierje akkor vett ugrásszerű lendületet, amikor 1988-ban főszerepet kapott a Münchausen báró kalandjai című moziban, a 90-es években pedig a tévénézők is megismerhették arcát az X-akták névtelen, ám mindig jólápoltan megjelenő figurájaként.

A sztár, aki az 1970-es években az edmontoni Citadella Színház, majd 1978-1983 között a halifaxi Neptune Színház művészeti igazgatója volt, 1972-ben vándorolt ki Angliából Kanadába, később a kanadai állampolgárságot is felvette.

A hivatalos közlemény szerint temetésére szűk körben kerül sor, de máris felmerültek a tervek egy lehetséges emlékművel kapcsolatban, amit neki szentelnének.

John Neville legemlékezetesebb szerepei

Gerard kalandjai (1970) - "Wellington"
Love Story (TV-sorozat, 1972) - "Andrew"
Münchausen báró kalandjai - címszerep (1988)
Váratlan utazás (TV-sorozat, 1992) - "Percy Methley"
Stark (TV-sorozat, 1993) - "De Quincy"
Promenád a gyönyörbe (1994) - "Endymion Hart-Jones"
X-Akták (TV-sorozat, 1995-1998)
X-Akták (film, 1998)
Az ötödik elem (1997) - "Staedert generális"
A napfény íze (1999) - "Gustav Sors"

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.