Furcsa volt az énekesnő "terhes" hasa

Mégiscsak párnát hord Beyoncé gyerek helyett?

Már-már elfogadtuk, hogy Beyoncé tényleg terhes, noha az örömhír bejelentésekor akkora műhasat viselt, hogy már azon se lepődtünk volna meg, ha ott helyben megszül. Most viszont újabb furcsaságra derült fény.

Beyoncé összegyűrte a gyerekét - vagy csak párnát hord? képgaléria

2011.10.14 09:45ma.hu

Ember legyen a talpán, aki ránézésre meg tudja mondani Beyoncéról, hogy most akkor igazán terhes-e, vagy egy világméretű átverés áldozatai vagyunk.

Bár a 30. születésnapját a múlt hónapban ünneplő énekesnő továbbra se erősítette meg, mégis szinte teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy amikor az MTV VMA-n bejelentette az örömhírt, kicsit rájátszott a hatásra. Amekkora hassal megjelent a színpadon 2 hónapos terhesen, azon se lepődtünk volna meg, ha ott helyben lebabázik.

Aztán majdnem egy hónappal később egy testhez simuló fekete nadrágban valahogy jóval kisebb volt a pocakja, nagyjából akkora, amekkorának az általa mondott állapot indokolta is. Sőt, még bikiniben is fotóztatta magát, az az egyetlen igazi bizonyíték, csak hát ugye ott is mintha "összement" volna az egy hónappal korábbi mérethez képest. De legalább biztosak lehetünk benne, hogy ott tényleg volt valami.

Fotó: YouTube (A galériához KATT a képre!)


Igenám, de a minap az énekesnő - aki józan számítások szerint már időközben félidős várandóssá vált - meghívást kapott a Saturday Night Show-ba, ahová furcsa, kissé kacsázó léptekkel masírozott be, ez a terhesség utolsó pár hetében teljesen érthető is lenne, de ha nem is kizárt, attól még furán mutat ebben a szakaszban.

Csakhogy nem ez volt a legnagyobb gond, ami miatt újra felerősödtek a kételyek. A sztár erőteljesen előrehajolva ült le az alacsony fotelra, ami már önmagában is meglepő, főleg annak, aki próbált már terhesen összegörnyedni. De a pontot az i-re azt tette fel, ahogy ezen mozdulat közben összegyűrődött Beyoncé hasa. Igen erősen lapossá vált, pont, mint amikor egy párnát gyömöszöl össze valaki.

A kételkedőknek a sztár és férje, Jay-Z azt üzente, hogy nevetségesek a vádak és természetesen cáfolták a gyanút, de hiába: egyesek szerint az egész sztoriból csak annyi igaz, hogy a híres párosnak valóban lesz februárban egy gyereke, de azt egy béranya fogja megszülni.

Ítélkezni nem akarunk, a képek viszont beszédesek - döntsön mindenki saját hite szerint!

Még több hír Beyoncéról

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.