"Vaddisznót akarok, nem tudok várni!"

Leleplező videó: Hogy is volt Depardieu repülős afférja?

Néhány hete szinte órák alatt járta be a világot az a történet, amikor Gerard Depardieu képtelen volt kivárni a repülő felszállását és végül az utasok előtt végezte el a kisdolgát. Most előkerült egy hiteles felvétel. Vagy mégse?

2011.09.06 12:45ma.hu

A saját paródiáját készítette el néhány nap alatt Gerard Depardieu, igaz, némiképp szépített az eredeti történeten, de az irónia így is jócskán benne van a nem egész másfél percnyi filmecskében. A színész valószínűleg így próbálja tompítani azt a csorbát, ami augusztus elején esett a becsületén az Air France fedélzetén.

Fotó: Lyricsdog

Amint arról lapunk is beszámolt, a francia színész egy hónappal ezelőtt a kifutópályán hosszasan veszteglő repülőgépen a felszállás utáni pillanatokban bejelentette, pisilnie kell, ám a repülésbiztonsági szabályok miatt a mosdót nem használhatta addig, amíg a repülő el nem érte a végleges repülési magasságot.

A személyzet tájékoztatta, hogy ez mintegy negyed órát vesz még igénybe, mire Depardieu közölte, annyit nem tud várni, majd azzal a lendülettel elővett egy üveget és megpróbálta annak segítségével elvégezni a dolgát. Csakhogy nem sikerült tökéletesen céloznia, ráadásul a jelenetet számtalan utas is végignézte, végül a gépnek vissza kellett fordulnia és további két órás késéssel indulhatott csak el, mire kitakarították a gép szőnyegét.

A híresség, akit többen ittasnak láttak, utóbb azt mondta, színjózan volt, de prosztataproblémái vannak és nem tudja sokáig visszatartani a vizeletét.

Az eset után természetesen mind az Air France-tól, mind az utasoktól elnézést kért, ám most úgy tűnik, még egyet csavart a történeten, egyúttal hatásos promót csinált az épp készülőben lévő legújabb Asterix-filmnek, az Isten óvja Britanniát! című résznek, amelyben Edouard Baerrel és Catherine Denevue-vel játszik.

A nem egészen másfél perces jelenetben Asterix és Obelix egy repülőn ülnek, és újságot olvasva várják a felszállást, amikor a bivalyerős gall közli, éhes, és azonnal vaddisznót akar enni. Társa hiába próbálja visszatartani, ő elmondja ugyanazt a mondatot, ami egy hónapja is elhangzott: "nem tudok várni", majd a többi utas rosszalló tekintetétől és megjegyzéseitől kísérve kivonul.

A kapitány bejelenti, hogy egy gall miatt vissza kell fordulniuk, az utasok pedig morgolódnak, mondván, a híres emberek azt hiszik, nekik mindent szabad - de hogy pontosan hogyan végződik a történet, az a nézők fantáziájára van bízva.

A videó végén látható feliratból az is kiderül, ez a szalag a gép feketedobozából került elő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.