Napi horoszkóp - 2018. október 14.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2018.10.14 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Túlságosan merész ötletei illetve vágyai vannak, amik jelentős kiadásokkal járnak. Természetesen valósítsa meg ötleteit, céljait, de ésszerű keretek között és gondolja át, mennyit engedhet meg éppen magának vagy akár szeretteinek, nehogy az legyen, hogy könnyelműen rengeteg pénzt ad ki és utána azt se tudja, mit fognak másnap enni. Mostanában megint mindent azonnal akar, legyen kicsit türelmesebb!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Mostanában, ahogy ma is, megint úrrá lesz magán a pesszimizmus, amivel nem csak magát, de másokat is lehúz a környezetében. Ráadásul egyáltalán nem olyan a szörnyűséges a helyzete, mint amilyennek látja. Hallgasson kedvesére, illetve szeretteire és próbálja meg az ő szemszögökből nézni a dolgokat és kicsit pozitívabban állni hozzájuk. Néhány bukkanó és akadály még nem a világ.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Legyen óvatos azzal, hogy kinek és mit mond el. Nem csak magával, hanem másokkal kapcsolatban is. Még a végén visszahallja az a személy, akinek nem kellene és jogosan lenne mérges magára. Ahogy Ön is érthető módon bosszús lesz, ha valaki kifecsegi a titkait. Meglehet érteni, hogy csak beszélgetni szeretne, és esetleg tanácsra vágyik, de próbálja meg ehhez a megfelelő embert megtalálni!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Túl szigorú magával szemben. Minden hibáját véresen komolyan veszi. Ne akarjon tökéletes lenni, hiszen az képtelenség! Ráadásul, ha nem lenne elég baja önmagával szemben, ma a környezete is rátehet egy lapáttal. Mielőtt azonnal vitát kezdeményezne, gondoljon bele abba, hogy jelen állapotában nem lenne-e jobb, ha szerettei inkább támogatnák és segítenék, semmint maga ellen fordulnának.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Felkavaró találkozásban lehet ma része. Persze ha egyedülálló, akkor semmi akadálya annak, hogy kalandba keveredjen vagy akár átadja magát a hirtelen magára lesújtó szerelemnek. Ám ha párban élő, akkor komoly megpróbáltatást, kísértést jelenthet ez a találkozás és nagyon óvatosnak kell lennie, nehogy olyat tegyen, amit esetleg később megbánhat! Ha megcsalásra adja fejét, annak csúnya vége lesz.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Fokozatosan tér vissza az energiája és a jó hangulata. Ma már érezni is fogja, hogy a korábbiakhoz képest, sokkal jobban van. A környezete is megérzi magán a változást, hogy szívesen tartózkodik szerettei körében, társaságban, sokkal szabadabb és humorosabb. Arról nem is szólva, mennyire türelmes és megértő is lehet, ha akar. Vidám és nyugodt nap vár Önre szerettei, illetve barátai körében.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Valakinek sikerül ma kihoznia a sodrából és a legszívesebben nekiesne az illetőnek, de akármilyen nagy legyen a kísértés, ne tegye. Jól tenné, ha visszafogná magát, már csak azért is, mert olyanokat mondhat, vagy rosszabb esetben tehet, amit később megbánhat. Ráadásul annyira harapós kedvében lenne, hogy még olyannal is összerúgná a port. aki nem tehet semmiről, vagyis tényleg többet árthat magának, mint azt gondolná.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma az a leghőbb vágya, hogy a párja kedvében járjon. Elönti Önt a szerelem érzése és romantikára, meghittségre vágyik. Rózsás hangulatának köszönhetően békés és idillikus nap vár Önökre, mind a ketten megkapják azt, amit szeretnének. Amennyiben még nincs kedvese, legyen bátor és merjen kezdeményezni! Ha a mai napon teszi, akkor ráadásul még szerencsésen is alakulhat a napja!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Igyekezzen ma finoman fogalmazni, mert figyelmetlenségből vagy hirtelen felindulásból adódóan olyat mondhat másoknak, amivel rettentően megbántja őket és később nagyon fog sajnálni, de akkor már kevés lesz a bocsánatkérés. Továbbá arra is ügyelnie kellene, hogy ne rohanjon, ne kapkodjon, mert apró, fizikai kellemetlenségek érhetik. Lassuljon le testben és lélekben egyaránt és gondolkozzon előre!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Kedvesének ma nagy szüksége lenne a támogatására, segítségére. Jó volna, ha ezt magától is észrevenné és megadná neki, ugyanis lehet, valamiért nem meri Önnek mondani, nem akarja terhelni. Különben is, jót fog tenni, hogy most maga lesz a támogató, az erősebb fél, aki terelgetheti és segíthet a partnerének. Mutassa meg, hogy tud Ön együttérző és megértő lenni, így a kapcsolatuk is tovább erősödhet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Sajnos ma le kell mondania valamiről, amire régóta vágyott. Talán anyagi nehézségek miatt, de más oka is lehet, amiért nem tud élni a lehetőséggel. Érthető, ha ez fájdalmasan érinti. Ám ne aggódjon, nem ez volt az egyetlen lehetősége, lesz még másik. Ne hagyja, hogy ez a dolog, teljesen beárnyékolja a napját. Támaszkodjon szeretteire és engedje, hogy eltereljék a figyelmét.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ha kirándulni megy vagy sportolásra adja a fejét, legyen óvatos, de akkor is, ha hosszabb útra indul. Nem túl komoly, de kellemetlenség érheti mozgással kapcsolatos tevékenység, illetve közlekedés terén. Legyen körültekintő, mert szeleburdisága vagy éppen túlzott merészsége is okozhatja a problémát. Persze ettől még nem kell bezárkóznia az otthonába, csak legyen megfontolt és lehetőleg töltse a napját társaságban.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.