Napi horoszkóp - 2018. február 9.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2018.02.09 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Mintha két énje lenne, és ezzel összezavarja a környezetében élőket is. Nehéz követni a hangulatingadozását. Az egyik percben még lelkes, szívesen segít vagy hallgatja meg a másik felet. A következő pillanatban azonban türelmetlenné válik, kapkod és csapkod, cél nélkül tevékenykedik. Ne csodálkozzon, ha végül magára marad. De így legalább módja lesz átgondolni, miből fakadhat ez a bizonytalansága.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Szívesen merül el a gondolataiban és álmodozik. Ne vesse el a most megfogalmazódó terveket, még ha azok kivitelezése nem is áll jelenleg módjában. Később még visszatérhet ide, amikor már kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a felmerülő akadályokat leküzdje. Így újabb célokat tűzhet ki maga elé, elmerülni olyan témákban, amelyek által gazdagodik a tudása és megnyílnak Ön előtt újabb ajtók, lehetőségek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Vannak napok, amikor semmi nem sikerül. Ilyenkor kell csak a legfontosabb feladatokkal foglalkozni és nem letérni arról az útról, ahol nem várják meglepetések. Ne bosszankodjon emiatt, fogja ezt fel lazításként, amikor egy kicsit megpihenhet. Ha a kötelezettségeit letudta, fordítsa figyelmét magára és engedjen az esetleges csábításnak. Megérdemel egy kis kényeztetést, ne érezzen emiatt lelkiismeret-furdalást.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne mérgelődjön, egyszerűen fogadja a nehézségeket kitartással és türelemmel. Sokat tanulhat ezen az úton, még ha lassan is halad, mert számos akadállyal kell megbirkóznia. A legjobbkor történik ez Önnel, hiszen szellemileg friss és nyitott az újdonságokra. Kérjen tanácsot, ha elakadna, a környezetében vannak gyakorlati tapasztalattal rendelkező emberek, akik szívesen fogják meg a kezét és kísérik el egy szakaszon.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Képtelen türelmesen végiggondolni a következményeket, hajlamos lehet elhamarkodottan döntést hozni. Éppen ezért kerülje az olyan helyzeteket, ahol ez hátrányos lehet. Vonuljon inkább félre a rutin feladataival, amelyekhez segítségre sincs szüksége. Ha egyedül tevékenykedik, nincs szem előtt, leplezheti a bizonytalanságát is. Hosszú távon azonban a valódi megoldást az jelenti, ha igyekszik mihamarabb ismét önmagára találni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne másoknak akarjon megfelelni, a saját érdekeit tartsa szem előtt. Csak azért ne induljon el egy úton, mert attól azt várja, a környezetében élők elismerését kivívhatja, ha célba ér. Nehezen birkózna meg az akadályokkal, hiszen nem hisz abban, hogy érdemes harcolni. Éppen ezért inkább kerülje el az ilyen választást és a saját elképzeléseit kövesse. Ha emiatt átmenetileg magár is marad, így lesz elégedett a teljesítményével.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Ha visszatekint az elmúlt napokra, észreveheti, mennyi szép eredményt ért el. Bár a nagy rohanásban nem volt alkalma élvezni a sikert, ezért nem is tudatosult Önben, hogy a fiók mélyén lapuló elmaradásai közül számos ügy végére tehetett pontot. Lazítson egy kicsit, most ne keressen új kihívásokat, inkább elemezze a tapasztalatait. Egy feladat nehézzé válhat, ha Ön így áll hozzá és könnyen megoldható, ha hisz magában.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ideje átgondolni az elmaradásokat, mert lassan közelegnek a határidők. Ha nem akar az utolsó pillanatban kapkodni, akkor foglalkoznia kell bizonyos kérdésekkel még akkor is, ha ezt nem szívesen teszi. A jutalma azonban a megkönnyebbülés, hogy végre lezárta azokat és az így felszabaduló energiákat már az Önt is érdeklő kérdéseknek szentelheti. Bár ezen a napon már nem lesznek kiugró eredmények, de az előkészületeket megteheti.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Az elmúlt napok csalódásait még nem dolgozta fel. Olyan emberek támadták hátba, akikben megbízott. Szomorúan kell elfogadnia, hogy ismét túl könnyelműen nyílt meg idegenek előtt. Ez a kudarc arra sarkallja, hogy újabb falat húzzon maga köré és most még azokat se engedje át rajta, akik valóban önzetlenül közelednek Önhöz. Átmenetileg megromlanak a kapcsolatai, de szüksége van arra, hogy egy kicsit félrevonulhasson.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Rendeznie kell a sorait, ha nem szeretné, hogy káosz alakuljon ki Ön körül. Kicsúszott ugyanis a kezéből az irányítás és már mások befolyása alá került. Így viszont csak kapkod, próbál megfelelni az elvárásoknak, a saját céljai pedig egyre távolabb kerülnek. Álljon a sarkára és vonuljon félre. Gondolja át, minek köszönheti azt, hogy letérítették az útjáról. Ha visszanyeri az önbizalmát, ismét önmaga lehet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Nem találja a helyét, ezért könnyen kihasználhatják. Olyan emberek körében mozogjon, akikben megbízhat, nem élnek vissza azzal a helyzettel, hogy átmenetileg elveszítette a céljait szem elől. Így nem térítik le az útjáról és átsegítik azokon az akadályokon, melyek miatt elgondolkodott azon, feladja az álmait. Bár kevesen lesznek, de annál eredményesebben haladnak előre, hiszen a kölcsönös tisztelet vezérli Önöket.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Maga mögött kell hagynia azokat a terheket, amelyek miatt nem halad előre. Ön is érzi, hogy a fel nem dolgozott csalódások miatt egyre nehezebben tud összpontosítani az adott feladataira. Tegye most félre a halaszthatóakat és inkább vonuljon félre. Időt kell adnia magának, hogy elfogadja mindazt, amit át kellett élnie. Ha beépíti az életébe a tapasztalatokat, képes lesz megtalálni az okokat is, amiért azt az utat kellett bejárnia.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.