Napi horoszkóp - 2018. január 30.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2018.01.30 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Nyitott és befogadó, ezért érdemes emberek között mozognia. Új kapcsolatokat építhet ki, de a meglévő ismeretségek is elmélyülnek azáltal, hogy segítőkész. Önhöz fordulnak tanácsért, mert olyanokkal szolgál, amelyek megvalósíthatóak. Élvezze a népszerűséget, de maradjon két lábbal a talajon, ne kezdjen olyan terveket szőni, amelyek meghaladják a lehetőségeit. Bár valóban épül egy csapat Ön köré, továbbra is elsősorban saját magára számíthat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Felidézi az újévi fogadalmait és megfogalmazódik Önben a vágy, legalább egyet azonnal megvalósítani. A határait kell feszegetni, bármelyiket is választja, de akad köztük olyan, amelyik nem lehetetlen. Legyen türelmes, ne azonnali eredményt akarjon. Ha már az előkészületekkel szépen halad, tekinthet egyre inkább előre. Mindig csak egy lépéssel közelebb a célhoz, míg egyszer azt veszi észre, elszakította a képzeletbeli szalagot.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Be kell ismernie, ha hibázott. Ha továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Önnek volt igaza, végül magára marad. Tudjon elnézést kérni és ezzel nemhogy csorba esne a tekintélyén, de elismerést vívhat ki azokból, akik eddig nem alkottak jó véleményt Önről. Beismerni és felvállalni a saját gyengeségét ugyanis csak az igazán erős emberek tudják. Ön most bizonyíthatja, hogy képes erre és ezáltal válik még népszerűbbé.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nehezen tudná leplezni a bizonytalanságát, ezért azt a kevés energiáját, ami még Önben szunnyad, ne pazarolja erre. Kérjen bátran segítséget olyan emberektől, akikben megbízik, nem élnek vissza a helyzettel. Ha őszintén beszél nekik a kételyekről, sokkal gyorsabban találhatja meg a kiutat. Próbáljon nyugodt maradni, ha el is bukik. Ilyenkor kell ismét talpra állni és megerősödve a tapasztalatok által folytatni a megkezdett folyamatokat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Örül annak, hogy elkerülik az izgalmak, nincsenek váratlan események, amelyek miatt módosítania kellene a terveit. Szüksége van a kiszámíthatósságra, kevés az energiája ahhoz, hogy rögtönözzön, gyors döntéseket hozzon. Szinte gondolkodnia sem kell, a rutinja segíti Önt abban, hogy haladjon előre, még ha közben fejben máshol jár. Most még megteheti, hogy lazít, de igyekezzen mihamarabb összeszedni magát.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Most nem csak a tervezés okoz örömet Önnek, de kifejezetten élvezi az utat is. Pedig az tele van kihívásokkal, olyan akadályokkal, melyekre keresnie kell a megoldást. Nem mindig látja előre, milyen következményekkel jár a döntése, de képes azonnal alkalmazkodni a kialakult helyzethez és haladni tovább a céljai felé. Ez az energia nem marad észrevétlen a környezetében élők szemében sem, keresik a társaságát, ezzel együtt a sikert.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Tele van energiával és ezzel vonzza magához azokat, akik szintén keresik a sikert. Vegye kézbe az irányítást, de építsen egy olyan csapatot maga köré, amely együtt küzd a kitűzött célokért. Vegye figyelembe a segítők elképzeléseit is, ne csak a saját érdekeit akarja érvényre juttatni. A közösen kitűzött célokért ugyanis még nagyobb a lelkesedés és így a befektetett munka is. Ez pedig meghozza a gyümölcsét.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Először meg kell fogalmaznia a vágyait, csak utána érdemes beszélni róla. Gondolja át a lehetőségeit, hiszen hiába szőne megvalósíthatatlan terveket, a kudarcot nehezen tudná feldolgozni. Felismerve a korlátait azonban tűzhet ki olyan célokat, amelyek előremozdítják és segítik Önt abban, hogy a későbbiekben még bátrabb legyen. Most azonban még maradjon két lábbal a talajon és haladjon inkább lassabban, de magabiztosan.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Érdemes a mai napon lebonyolítani azokat a megbeszéléseket, ahol bizonytalan a végeredményben. Kisugárzásának köszönhetően ugyanis olyan megállapodások születhetnek, melyek az Ön számára előnyösek, képes ugyanis magabiztosságot sugallni. Bízzon abban a képességében, hogy remekül méri fel a másik fél lehetőségeit és ezt utána felhasználni. Ne hagyja hát veszni ezeket az órákat, használja ki vonzerejét.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Vágyik a sikerre, de közben észre sem veszi, ahogy átgázol a környezetében élőkön. Gondolja át, vajon milyen érzés lesz egyedül állni a célvonalban és a megvető pillantások kereszttüzében is olyan nagy öröm lesz-e az elért eredmény? Ne tegye tönkre a kapcsolatait azzal, hogy nincs tekintettel a kritikákra és csak azért is a saját útját járja, hogy megmutassa, Önnek volt igaza. Mert még az is előfordulhat, mégsem ez lesz, de akkor már késő lesz segítséget kérni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Tele van energiával és ezt igyekszik ki is használni. Kézbe veszi azokat az ügyeket is, amelyek a fiók mélyén lapulnak, mert eddig nem szívesen foglalkozott velük. Nem is érti, miért halogatta idáig, hiszen könnyedén veszi az akadályokat és hatalmas megkönnyebbülést érez, amikor sikeresen lezárja. Olyan terheket tehet le a válláról, amelyek hátráltatták az új célok kitűzésében, de most már végre új irányt kereshet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Vannak olyan tervei, amelyek jelenleg még nem valósíthatóak meg. Ha ezt időben felismeri, elkerülheti a csalódásokat. Ne küzdjön, ha közben érzi, hogy korlátok közé szorult be. Ezeket a falakat még nem bonthatja le, ezért érdemes lenne más utakon elindulni. A sikerek teremtik majd meg ugyanis a lehetőségét annak, hogy végül foglalkozhasson azokkal az ügyekkel is, amelyeket olyan szívéhez közelállónak gondol.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.