Napi horoszkóp - 2018. január 3.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2018.01.03 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Tele van energiával, de próbálja meg ezt kézben tartani. Nem ronthat ajtóstól a házba, nem gázolhat át a környezetében élőkön. Lassítson, ha megértésre, segítségre számít, mert ezzel a lendülettel csak árt az ügynek. Úgy érzi, most kell mindent elkezdeni, amit megfogadott, pedig így csak nagy kapkodás és csalódások várnak Önre. Elmaradnak ugyanis a sikerek, ha nem tud összpontosítani, meg kell osztania a figyelmét.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem számított arra, hogy ilyen hamar akadályokba ütközik. A környezete ugyanis nincs még felkészülve a terveire, így nem is tartanak Önnel. Ezt csalódásként éli meg, hiszen nem így képzelte az év első munkával töltött napját. Ne keseredjen el, tekintse ezt kihívásnak, mellyel képes lehet megbirkózni, ha nem türelmetlen, indulatos. Lassabban indul az év, de ez nem jelenti azt, hogy máris kudarccal indul, csak tanulnia kell belőle.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Most csak annyi feladattal foglalkozzon, amennyivel kényelmesen meg is tud birkózni. Nem kell elkapkodni a nagy fogadalmak megvalósítását, hiszen még csak most kezdődött el az év. Sikerekre viszont szüksége van, hiszen ez adja meg majd a lendületet ahhoz, hogy egyre bátrabban tervezzen és haladjon előre. A magabiztosságát ugyanis ezek az eredmények adják majd meg, így kerülje el a kudarcokat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Már most keresi a kihívásokat, pedig még nincs is ereje teljében. Nem múltak el az ünnepek nyomtalanul, vissza kell rázódnia a szürke hétköznapokba. Úgy érzi, minél hamarabb terheket kell magára pakolnia, mert ez adja majd meg azt a lendületet, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bízzon magában. Arra azonban ügyeljen, ne terhelje túl magát. Bár sokat pihenhetett az elmúlt napokban, azért még nem kell kapkodnia.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Nem tud várni, azonnal a tettek mezejére akar lépni. Nem számol azonban azzal, hogy a környezetében élők hasonlóan gondolkodnak a saját terveikről. Így viszont nem kap segítséget csak akkor, ha össze tudják hangolni az elképzeléseket. Ha kölcsönösen támogatják egymást, közös pontokat keresnek, az már egy jó kiindulási állapot lehet ahhoz, hogy mégse egyedül kelljen megbirkóznia az akadályokkal.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Tele van tervekkel, de legyen türelmes. Ahogyan Ön is szeretne mihamarabb elindulni, ugyanez elmondható a környezetében élőkről is. Így nehezen kap segítséget, hiszen mindenki a saját útját tartja a legfontosabbnak. Próbálják meg összehangolni az elképzeléseket, a közös munka egyben jó csapatépítés is lehet. Amennyit ad, annyit kap, így kialakul egy egyensúly és végül mindannyian elégedettek lehetnek a nap végére.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Elsősorban saját magára számíthat, hiszen most még mindenki keresi az útját. Nehéz lenne megtalálni a közös hangot, inkább vonuljon félre a saját elképzeléseivel. Vannak olyan tervei, melyekkel képes lehet ilyen körülmények között is megbirkózni és az eredmények végül meggyőzhetik a most még kétkedőket, hogy tartsanak Önnel. Ne nagy ugrásokban gondolkodjon, az apró lépések is komoly előrehaladást hozhatnak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Most még ne álmodozzon a nagy tervekről, egyelőre foglalkozzon olyan kérdésekkel, melyekkel könnyedén megbirkózhat. Kerülje el a hibázás lehetőségét, hiszen egy kudarc mindjárt az év elején hamar elveszi a kedvét a nagyobb tervektől. Szüksége van sikerekre ahhoz, hogy higgyen magában és bízzon abban, hogy ez az esztendő eredményesebb lehet a tavalyinál. Erőre kell kapnia, de legyen türelmes.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Addig ne kezdjen bele az újévi tervekbe, amíg függőben lévő ügyei vannak. Gyorsabban érhet el sikereket, ha olyan kérdésekkel foglalkozik, melyeknél már megtette a kezdő lépéseket. Ebből aztán már meríthet erőt ahhoz, hogy figyelmét képes legyen oda összpontosítani, ahol komoly változások és számos újdonság vár Önre. Mert a nagy elhatározások ismeretlen területre vezetik, így szüksége is lesz nyugalomra és nyitottságra is.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne engedje, hogy Önt állítsák ki bűnbaknak. Csak azért, mert félrevonult és nem vett részt a folyamatokban, nem Ön tehető felelőssé azért, hogy nem jöttek az eredmények. Ön már az elején jelezte, hogy a saját útját kívánja járni, így ne is várjanak segítséget, tanácsokat. Most pedig éppen azt vetik a szemére, amit előre lehetett látni, hogy az Ön tapasztalata nélkül könnyen hibás következtetéseket vonnak le és így elmaradnak a sikerek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Nem felelhet meg minden elvárásnak, ezért válassza ki azokat az embereket, akiket viszont nem szeretne megbántani. Így járhatja a saját útját, miközben segítségére lehet azoknak, akik közel állnak Önhöz. Legyen türelmes és nyugodt, hogy képes legyen valóban minden területen helytállni és ne okozzon csalódást. Akiknek nemet mond, elfogadják a döntését, ha számukra is nyújt tanácsot, ha csak pár szóban is.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Azoktól kérjen tanácsot, akik voltak már hasonló helyzetben. Az elméleti tudása Önnek is megvan, de most tapasztalatokra lesz szüksége ahhoz, hogy elkerülhesse a csapdákat. Mikor megfogalmazódott Önben a terv, kereste azokat, akik segíthetik Önt. Fogadja el, ha nemet mondanak, a biztató szavakat pedig raktározza el, hogy az akadályok láttán legyen mibe kapaszkodnia. Célba érkezve pedig élvezze a sikert.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.