Napi horoszkóp - 2017. december 11.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.12.11 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Bár már régen találkoztak, mégis ott folytatják, ahol egykoron abbahagyták a beszélgetést. Rengeteg élményt kell megosztaniuk egymással, hiszen egykoron mindent tudtak egymásról. Az élet ugyan elsodorta Önöket egymástól, de valahol a lelkük mélyén mindig is kapcsolatban voltak. Felkavaró érzés most ismét látni egymást, de egyúttal nyugalom is, hogy valóban nem veszítették el egymást a földrajzi távolság miatt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ami mellett hétköznap elrohan, most csodálattal tölti el. Pedig rengeteg a tennivalója, mégis megőrzi a nyugalmát és nem engedi, hogy a környezet feszültsége Önre is átragadjon. Talán már készül a lelkét is ünneplőbe öltöztetni és végre nem azzal, hogy lázasan kapkod. Érdemes lenne ezt a hangulatot valahogy megőrizni, mert már érzi előre, hogy az idő előrehaladtával sajnos egyre idegesebb lesz.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Az eredményekre összpontosítson, ne a csalódásokra. Valóban az elmúlt időszakban érték csalódások, sokszor kellett újraterveznie, mert túlbecsülte magát, de így is ért el szép sikereket Ezekből kell táplálkoznia, ha továbbra is előre szeretne haladni. Az év végi hajtásban pedig különösen fontos, hogy találjon célokat, amikbe kapaszkodhat, mert most könnyű lenne mindent feladni és meghátrálni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár tudna egyedül dönteni, mégsem szeretne. Úgy érzi, most be kell vonnia a szeretteit is a folyamatba, mert akkor megértőbbek lesznek a végeredménnyel. Ha valóban ezt szeretné elérni, akkor ne csak az Ön véleménye hangozhasson el, hallgassa meg őket is. Talán egy másik szemszögből nem is olyan egyértelmű a válasz és végül mégsem ezt az utat választja. De ehhez kell a nyitottság és az elfogadás is.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Addig ne induljon el egy új úton, amíg egy másikon várnak még Önre teendők. Most ugyanis képtelen lesz egyszerre több folyamatot is kézben tartani, ahhoz ugyanis túl fáradt. Nem érdemes kapkodni, a feladatok megvárják. Ha azonban sokat hibázik, nem is halad előre, elmaradnak a kívánt eredmények. Márpedig azokra szüksége lesz, hiszen úgy tud talpon maradni, ha vannak sikerek, amikbe kapaszkodhat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Mivel a következmények elsősorban Önt érintik, érthető, ha a saját szája íze szerint szeretné meghozni a döntést. Arról azonban nem feledkezhet meg, hogy az úton nem egyedül fog végigmenni, így azokkal egyeztetnie kell, akik elkísérik. Hallgassa meg a tanácsokat, utána még mindig mehet a saját feje után. De ha emiatt esetleg más megoldásokat keres, azzal egyúttal megkönnyítheti a helyzetét is.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Nem szereti a végleges lezárást, mindig arra törekszik, hogy az ajtó résnyire nyitva maradhasson. Most azonban olyan mély a csalódás, hogy nem is próbálja keresni a lehetőséget, hogyan léphetne tovább végleges szakítás nélkül. Ettől függetlenül komoly fájdalmat jelent, hogy aki eddig része volt az életének, többet nem lesz már ott, de ha nincs meg a bizalom, Ön is tudja, hogy nincs közös jövőjük.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne adja fel, próbáljon közös nevezőt keresni. Az utóbbi időben ugyan valóban sokat vitáztak, de mindig kiderült, hogy a bolhából csináltak elefántot. Most sincs ez másképp, bár valóban nagy a feszültség. De ez elsősorban nem is Önök miatt van, csak engedték a környezetzavaró tényezőit is begyűrűzni a kapcsolatukba. Amint felismerik ezt, már sokkal gyorsabban megindulhatnak egymás felé és végül ismét békére találnak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Meglepő ötlettel áll elő, emiatt kezdetben nem is tartanak Önnel. Az eredmények azonban beigazolják az elképzelését, és ahogy közeledik a cél felé, egyre többen támogatják. Adjon erőt Önnek az, hogy végül bebizonyította, van létjogosultsága az olyan terveknek is, amelyek nem hétköznapiak, ne bosszankodjon amiatt, hogy csak a sikerben akarnak osztozkodni. Ön elég erős ahhoz, hogy ezen felül tudjon emelkedni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem elég kitartó, ezért elmaradnak az eredmények. Hatalmas lendülettel veti bele magát minden új feladatba, de az első akadály láttán menekülőre fogja. Amíg ezen nem változtat, egyre nő Önben a feszültség, hiszen minden lelkesedése ellenére nem tud sikereket felmutatni. Gondolja át, miért ennyire csapongó, hiszen valami hiányt próbál ezzel pótolni. Amint feltárja az okokat, a megoldás is a kezében lesz.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Bár fontos az Ön számára mások véleménye, de a saját feje után megy. Amikor ez a kettő ellentmondásos, összezavarodik és letér az útról. Ilyenkor feszülté válik és a környezetében élőket okolja a kudarcért. Pedig csak Önnek kellene elszántabbnak lenni, és ha komolyan gondolja a céljait, valóban zárja ki a külvilágot. Legyen elég határozott ahhoz, hogy ne lehessen befolyásolni, ha már úgysem hallgat a tanácsokra.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Hamar elcsábul, ha egy vonzó ajánlatot lát. Ilyenkor megfeledkezik arról, hogy a részleteket is figyelembe vegye, csak az új cél jelenik meg a szeme előtt. Ha már valóban elindul, ne keressen később bűnbakot, hiszen elsősorban Ön a felelős azért, ha könnyelműen hoz meg egy döntést. Kockáztatnia valóban kell a siker érdekében, de ennek mértékét előre fel kell mérnie, ha később nem szeretne meglepődni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.