Napi horoszkóp - 2017. december 8.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.12.08 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Most elsősorban szellemi téren várhat magától kimagasló eredményeket. Ezért szervezzen maga köré egy csapatot, akik segítenek az ötleteit kivitelezni. Képes a feladatokat úgy felosztani, hogy az mindenki számára könnyen teljesíthető legyen, z elért eredményeket pedig egy egésszé összerakni. Mivel elég határozott, így nem is kérdőjelezik meg a vezető szerepét, szívesen dolgoznak a keze alá.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne ragaszkodjon ahhoz, hogy az Ön kezében fussanak össze a szálak. Szellemileg kimerült, így nehezen tudná összehangolni mások munkáját. Inkább sodródjon az árral, így a felelősség sem Önt terheli, ha mégsem a terve szerint alakulnának a folyamatok. Elkerülheti a hibázást, ha minden lépését előre megfontolja, és inkább tanácsot kér, minthogy rögtönözzön. Nap végén akkor lehet elégedett, ha sikerül eredményeket felmutatni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Új kapcsolatok kiépítésére alkalmas ez a nap. Nyitott és befogadó, így könnyű Önnel megtalálni a közös hangot. Érdeklődéssel figyeli a környezetében zajló eseményeket és az emberek viselkedését. Nem ítél azonban azonnal, így adott a lehetőség, hogy közelebb kerüljenek Önhöz azok, akik ezt szeretnék. Így olyanok is belépnek az életébe, akik nem csak rövidtávon maradnának, ezzel új távlatok is megnyílhatnak Ön előtt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Jobban szeret a tervek mentén menni és csak néha el-elkalandozni, most azonban alapjaiban borul fel a napirendje. Mivel erre felkészülni se tudott, így rögtönöznie kell folyamatosan. Az elején még talán élvezi is, de hamar rájön, hogy ez nagyon fárasztó. Az állandó irányváltások miatt néha ég a céljait is szem elől veszti és olyankor végképp csak vakon keresgéli az utat. Mire aztán feltisztul a kép, már ismét egy új kihívás várja.Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nehéz ugyan a külvilágot kizárni, de meg kell tennie, mert komoly akadályok várnak Önre. Csak akkor birkózhat meg velük, ha sikerül összpontosítania és úgy keresni a megoldást, ha közben nem kalandozik el gondolatban. Éppen ezért ne is foglalkozzon több feladattal egyszerre, csak sorban haladjon, így is végezhet a teendőivel a nap végére. A céljait tartsa folyamatosan szem előtt, hogy ne tévessze el az irányt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Ha egy ajánlat túl előnyös, érdemes először alaposan szemrevételeznie, mielőtt igent mondana. Sose hullt az ölébe a szerencse és bár reménykedhet abban, hogy ez egyszer Önnel is megtörténik, azért legyen óvatos. Gyorsan szeretne eredményeket elérni, ezt felismerik az ellenfelei és csapdát állíthatnak Önnek. Ha azonban az éberségét megőrzi, észre fogja venni, mikor kell nemet mondani a saját érdekében.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Igyekszik kézben tartani az irányítást, de úgy nehéz lesz, ha képtelen nemet mondani a felkérésekre. Egy idő után azt veszi észre, hogy már nem a saját maga ura, mert betemetik a feladatok és az elvárások. Vegye észre, mikor közeledik a határaihoz és akkor már valóban álljon a sarkára és már csak azzal foglalkozzon, amit megkezdett. Így is bőven akad tennivalója, de még kapkodás nélkül képes végezni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Az első lépések megtétele még a nehezére esik, de ahogy átlendül a holtponton, már szinte keresi a kihívásokat. Az új kalandok láttán se feledkezzen meg azonban azokról a kötelezettségekről, amelyeknek közeledik a határideje. Ne hagyja megint az utolsó pillanatra, hogy foglalkozik a feladatokkal, mert ahhoz már túl fáradt, hogy kapkodás közben ne hibázzon. Szüksége van rövidebb szünetekre is, hogy szellemileg felfrissülhessen.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Túl sok a feladat és kevés az idő. Szüksége van egy jó tervre és ügyes szervezésre ahhoz, hogy képes legyen minden téren helytállni. Ha a folyamatokat összehangolja, akkor egyszerre több üggyel is foglalkozhat, de fontos, hogy ezek közel álljanak egymáshoz. A figyelmét ugyanis csak korlátozottan tudja megosztani ahhoz, hogy ne hibázzon. Őrizze meg a nyugalmát, csak így van esélye mindennel végezni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Ne csak a felszínt vizsgálja, csak akkor talál válaszokat a kérdésére, ha a probléma gyökerét keresi meg. Közben egyre nő Önben a feszültség, hiszen más téren is helyt kellene állnia, de most a figyelmét teljesen leköti ez az ügy. Mégse kapkodjon, őrizze meg a nyugalmát, mert így kaphat segítséget a környezetében élőktől. Erre nagy szüksége lesz, mert egyedül végül teljesen elveszítené az irányt, merre menjen.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár Ön tudja, hogy nem hibázott, ezt egyelőre hiába is próbálja bizonygatni, süket fülekre talál. Foglalkozzon a saját feladataival és adjon időt a környezetében élőknek, hogy ők is belássák, a helyzet elkerülhetetlen volt és valóban csak annyit lehetett kihozni belőle, amennyi Önnek sikerült. Lassan visszakapja azokat az embereket, akikben ezentúl is megbízhat, és akik továbbra is Önnel kívánnak dolgozni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Bár szeretné megszínesíteni a napot, ezt nehéz lesz megvalósítani a rengeteg teendője miatt. Talán ha nem a megszokott megoldásokkal próbálkozna, sikerülhet végül mégis egy kis kalandot csempészni a szürkeségbe, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy hosszabb időt kell egy adott kérdéssel foglalkozni. Az Ön döntése, hogy most a gyorsaságra vagy az izgalmas új eljárásokra helyezi a hangsúlyt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.