Napi horoszkóp - 2017. december 6.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.12.06 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Sikerül végig kézben tartani az irányítást, így az eredmények sem maradnak el. Időben észreveszi, ha valami nem a tervek szerint alakul és azonnal képes lépni. Szívesen dolgoznak Önnel, hiszen magabiztossága biztosíték a sikerre. Éppen ezért ne is utasítson vissza senkit, hiszen egy olyan csapat épül, amely a későbbiekben is ütőképes lesz, így a várható év végi hajrában még segítségére lehet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Az első benyomás fontos, de az alapján mégsem dönthet. Adjon lehetőséget a másik félnek, hogy bebizonyítsa, az érdeklődése valóban minden érdektől mentes és nem azért közeledik, mert szeretné kihasználni. Lehet, rosszul indított és egy félreértelmezett mondat alapján Ön már meg is hozta az ítéletét és becsukta az ajtót előtte. Természetesen nem kell azonnal megnyílni előtte, de ne is zárkózzon el a folytatástól.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Nem szívesen kerülne most olyan helyzetbe, ahol nem látja be a következményeket. Fáradt ahhoz, hogy rögtönözzön, észrevegye időben, ha letérnek a helyes útról. Ahhoz, hogy elkerülje ezt, olyan emberekkel vegye körbe magát, akikben megbízhat, és így nyugodt szívvel követheti őket. Nem használják ki a bizonytalanságát, igyekeznek úgy terelgetni Önt, hogy az eredményekkel is elégedett lehessen.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Hiába a tervezés, ha képtelen nemet mondani az olyan kérésekre, melyek új utakra csábítják. Szívesen hagyja maga mögött a kötelezettségeket, de még azokat a feladatokat is, amelyeket korábban vállalt. Hiányzik Önből a kitartás és az önfegyelem, a gondolatai is csaponganak. Ha így folytatja, komoly nehézségei támadnak, hiszen nem veszi figyelembe a határidőket. Ne tegye kockára a megbízhatóságát a pillanatnyi kalandok miatt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Legyenek céljai, amelyeket követhet, mert ha csak csapong, elmaradnak az eredmények. Tele van energiával és hirtelen azt se tudja, mit kezdjen ezzel. Ha csak sodródik az árral, mindenbe belekezd, majd félbehagyva új utat keres, kisebb káosz alakul ki Ön körül és egyre megbízhatatlanabbá válik. Ha az igazi kihívás hiányzik, akkor nézzen szét a fiókjában, a hátralékai között rátalál arra, ami valóban leköti a figyelmét.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Tudnia kell nemet mondani, mert így csak szétaprózza magát. Még ha csak tanácsot is kérnek Öntől, azonnal kézbe veszi az irányítást és igyekszik magáévá tenni az ügyet. Meg is feledkezik arról, amivel addig foglalkozott, mert az új kihívás izgalmasabbnak tűnik. Legyen fegyelmezettebb, mert így csak egyre gyűlnek az elintézendő feladatai, miközben így is időhiányban szenvedett már. Nem ez a jó menekülés a belső feszültség elől.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Amíg arra vár, hogy mások előálljanak a megoldással, az idő halad és egyre nagyobb erőfeszítésre lesz szüksége. Ön van az adott helyzetben, így leginkább Önnek kellene keresni a kiutat. Amerre lát egy kis reményt, induljon el, ha nem is az lesz a végleges irány, de már legalább tesz valamit annak érdekében, hogy ne ragadjon le végérvényesen a holtponton. A segítség pedig érkezni fog, amint látják, hogy Ön is akar küzdeni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár úgy tűnk, most könnyedén szakítja át a célszalagot, Ön pontosan tudja, mennyi munkát kellett befektetnie a sikerbe. Éppen ezért engedje el a füle mellett a rosszindulatú megjegyzéseket és legyen büszke a teljesítményére akkor is, ha a környezetében élők szemében csak az ölébe hullott a szerencse. Elsősorban önmagának kell megfelelnie, nem a külső megerősítésre várni, akkor érzi valóban értékesnek magát.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Válasszon olyan feladatokat, amelyek nem jelentenek komolyabb kihívást. A fáradtság még nem ok arra, hogy félrevonuljon és minden teendőjét elnapolva pihengessen. Most ár ugyanis egyre sűrűsödnek a napok, így minden napra jut feladat, nem nagyon lehet halogatni. Vegye most kézbe a könnyebbeket, azokkal képes lesz megbirkózni és egyúttal erőt ad Önnek, hogy talpon maradt, nem adta fel a kimerültség ellenére sem.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Amikor Önnek szegezték a kérdést, gondolkodási időt kért és abban bízott, sosem kell majd megválaszolni. Most azonban újra szóba kerül és döntenie kell. Talán jobb is így, hogy a sarokba szorították, hiszen így azonnal ki kell mondania, ami először az eszébe jut. Bármerre is indulnak, buktatók várnak Önre, de ha egyszer sikerül felvenni a lendületet, képesek lesznek leküzdeni ezeket az akadályokat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Induljon el azon az úton, amelyet kijelölt magának. Az első lépések megtételéhez hiába is kér segítséget, csak Ön hisz a sikerben. Ahogy halad azonban előre, a környezetében élők számára is világossá válik, hogy a terve megvalósítható és a cél nem is olyan távoli, mint amilyennek látszik. Így szép lassan becsatlakoznak Ön mellé és végül egyre gyorsabbak lesznek, hiszen megoszlanak a feladatok.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Az utóbbi idő sikerei meghozták az irigyeket is. Így most különösen figyelnie kell arra, hogy ne hibázzon. Ne higgyen a túl csábító ajánlatoknak, mert ezek csapdát rejtenek. Ahogyan eddig is minden eredményért megdolgozott, ezen nem változtat az sem, hogy sokat tanult, így bizonyos akadályok talán már nem jelentenek komolyabb problémát. Továbbra is számolnia kell a nehézségekkel, és aki azt ígéri, ezeket elkerülheti, nem Önnek szeretne kedvezni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.