Napi horoszkóp - 2017. november 23.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.11.23 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Nehezen felejti, ha megbántják, így a megbocsájtás még várat magára. Emiatt viszont bizonyos terveit el kell halasztania, hiszen éppen annak segítségére szorulna, aki visszaélt a bizalmával. Hiába próbálja azonban más teendőkkel elterelni a figyelmét, nem tudja száműzni a gondolataiból a csalódást. Bár siettetni nem lehet a folyamatot, mégis próbálja meg mielőbb túltenni magát az eseten, mert így egyre nagyobb lesz az elmaradása.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Hiába a tervek, képtelen összpontosítani, a figyelme állandóan elkalandozik. Így viszont nem is halad úgy a teendőivel, hogy végezhessen velük. Leginkább önmagával elégedetlen, mégis a környezetében élőkön vezeti le a feszültséget. Így aztán már abban sem reménykedhet, hogy segítséget kap. Vonuljon inkább félre és próbálja meg kitalálni, miért is ennyire csapongó, vajon mi okozhatja ezt a céltalanságot, ami eluralkodott Önön.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Amíg a saját céljaiért kell harcolnia, tele van energiával. Ha azonban a segítségét kérik, hirtelen fáradtságra hivatkozva igyekszik menekülni. Így viszont olyanokat is megbánt, akik ott álltak Ön mellett a nehéz időkben. Nem kell minden megkeresésre igent mondani, de ne feledkezzen meg azokról, akik nélkül nem tarthatna ott, ahol most van. Bár egykoron nem azért támogatták, hogy lekötelezzék, de Ön nem lehet hálátlan.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne kapkodjon, inkább haladjon lassabban, de kevesebb hibával dolgozzon. Hiába foglalkozik egyszerre több feladattal, ha nem tudja megosztani a figyelmét, csak egyre több lesz a folyamatban lévő ügye, de az eredmények elmaradnak. Márpedig most szüksége lenne az elismerésre, amelyet ez által kapna, mert nem igazán találja a helyét. Ha külső megerősítést kap arról, hogy jól dolgozik, helyreállna a belső békéje.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Könnyen ígérget, és aztán gyorsan felejt. Így viszont megbízhatatlanná válna, ezért keressen maga mellé segítséget, akik emlékeztetik a teendőire. Ez ne azt jelentse, hogy őket hibáztatja, ha egyre több a feladat, hiszen nem ők mondtak igent a felkérésekre, csak próbálják abban támogatni, hogy tartani tudja az adott szavát. Nehéz lesz ennyi folyamatot kézben tartani, de ha megőrzi a nyugalmát, képes lesz rá.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Tartson egy lazább napot, amikor csak a legfontosabb feladatokkal foglalkozik. Szükség lesz még a héten az energiáira, olyan lehetőségek várnak Önre, amelyekkel mindenképpen élnie kell. Bár most azt érzi, hegyeket lenne képes megmozgatni, ez a lendület csak az első akadályig tart. Szellemileg ugyanis kimerült, de egy rövid kikapcsolódás már lehetővé teszi, hogy önmagára találjon és felfrissüljön.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Ne sokat gondolkodjon, hallgasson az ösztöneire. A döntés nem könnyű, hiszen mást diktál a szíve és megint más utat járna be, ha józan eszére hallgatna. De nem zárhatja ki azt a tényezőt sem, hogy kiket bántana meg a választásával. Mindenképpen számolnia kell veszteséggel, de a rövid és a hosszú távú érdekei ellenkező irányba terelik. Nem gondolkodás időre, hanem egy merész ugrásra van most szüksége.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Csak olyan feléréseket fogadjon el, amelyekkel képes azonosulni. Már reggel fáradtan ébredt, így eleve nehezen megy az összpontosítás. Ha azonban a célokat sajátjának érzi, sikerülhet átlendülnie a holtponton és harcolni, még ha akadályokba is ütközik. A legnagyobb nehézség mégis az, hogy talpon maradjon, és ne meneküljön el a világ elől. Elvesztette az önbizalmát, ilyenkor hiányzik a kitartása, lelkesedése.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Ne engedje kényelmetlen helyzetbe hozni magát. Pontosan tudja, meddig mehet el úgy, hogy még Ön is jól érezhesse magát és képes legyen haladni előre. Ha azonban túl sok terhet helyeznek a vállára, egy idő után már képtelen lesz talpon maradni és ahelyett, hogy próbálná megoldani a problémákat, menekülne. Ne jusson el eddig a pontig, mert itt már hiába érkezne a segítség, nem tudnák átlendíteni a holtponton.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem gondol bele, hogy a döntése a környezetében élőkre milyen hatással lesz. Csak a saját érdekeit tartja szem előtt és ezzel mélyen megbántja éppen azokat, akik közel állnak Önhöz. Mielőtt elindulna bármerre is, álljon meg egy kicsit, az utolsó pillanatban talán felismeri, milyen lehetőségei vannak még arra, hogy az Ön céljai is megvalósuljanak, de ne veszítse el az Önnek fontos emberek bizalmát.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Ha már nincsenek saját problémái, akkor majd keres magának. Szívesen ajánlja fel segítségét azoknak, akik elveszítették a talajt a lábuk alól és így olyan sorsokba nyer bebocsájtást, amelyek mélyen megérintik. Eddig úgy gondolta, nehéz volt elérnie oda, ahol van, most azonban azt is látja, sokaknak még ez se sikerül. És nem azért, mert ők kevesebbet tettek volna a siker érdekében, egyszerűen nem jutottak olyan lehetőséghez, mint Ön.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Szívesen tartózkodnak a közelében, mert nyugalmat és magabiztosságot áraszt. Ne engedje azonban, hogy kihasználják a jóindulatát és végtelennek tűnő energiáit, minden olyan feladattal megbízzák, amelyek elvégzése nem okozna gondot azoknak sem, akik így próbálnak könnyebb utat keresni. Nyújtson azonban segítséget ott, ahol erre valóban szükség lehet, és így a támogatásával lendíthet egy-egy ügyet újra előre.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.