Napi horoszkóp - 2017. október 21.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.10.21 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


A nap sikerét elsősorban az jelzi, hogy olyan eredményeket ér el, melyeket már régóta üldözött. Szellemileg frissen ébredt, ezért gyorsan magához ragadja a kezdeményezést és végig kézben is tartja az irányítást. Remek csapatot épít maga köré, akik képesek önállóan dolgozni, így Önre már csak annyi feladat hárul, hogy a folyamatokat összehangolja és elsimítsa a súrlódásokat. Célba érve pedig együtt ünnepelhetnek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne várjon kimagasló eredményeket, mert fáradt ahhoz, hogy a komolyabb akadályokat leküzdje. Előkészületeket azonban tehet, így a következő héten már gyorsabban haladhat. Most inkább élvezze, amit csinál, igyekezzen olyan kihívásokat keresni, melyeknél nem kell nehézségekre számítania, így a lendülete sem törik meg. Az elvégzett munka hozza az elégedettséget, ne a sikerektől tegye ezt függővé.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Képes összpontosítani, így a zavaró tényezőket is kizárni, ha egy feladat ezt kívánja meg. Ennek köszönheti, hogy az eredmények sem maradnak el, pedig a környezetében élők sem számítottak rá, nemhogy Ön. Legyen büszke a teljesítményére, hiszen képes volt dacolni a körülményekkel és a feszült légkörben is helytállni. Megérdemli, hogy az esti órákban már a saját kedve szerint alakítsa a programját, ne alkalmazkodjon másokhoz.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Beszéljék meg újra a problémát, ha már szóba került. Talán az azóta szerzett tapasztalatai alapján már másképp vélekedik Ön is a kérdésről. Közelednek az álláspontok, ha nyitott és képes elfogadni más véleményeket, még akár a közös nevezőt is megtalálhatják. Szükség volt erre az időre, hogy kicsit megnyugodhasson és leülepedhessenek az élmények. Végre ismét a munkájára összpontosíthat, így keressen új célokat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Nem érti, hogy kerülhetett ilyen helyzetbe, hiszen igyekezett alaposan átgondolni minden lépését. Most mégis olyan hibákat kell orvosolnia, amelyeket a figyelmetlensége okozott. Talán éppen ez a túlzott összpontosítás okozta azt, hogy nem vette észre, változtak a körülmények. Most már ne bosszankodjon, mielőbb találjon vissza az útjára, hogy még azelőtt célba érkezhessen, hogy elfogyna a lendülete és a lelkesedése.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Amint egy ajánlat izgalmasabbnak tűnik, mint amivel épp foglalkozik, félreteszi a korábbi elhatározását és elindul az új úton. Ha így folytatja, nap végére nem lesznek eredmények, de találkozhat számon kérő pillantásokkal, mivel az adott szavát nem tartja be. Bármennyire is nehezére esik nemet mondania, meg kell tennie, ha nem szeretne megbízhatatlanná válni. Ha úgy egyszerűbb, vonuljon inkább félre, hogy ne legyen másoknak szem előtt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Próbálná tisztázni a nézeteltérést, de mintha nem értenék, mit is szeretne mondani. Gondolja át, vajon miért értelmezik félre a hallottakat, hogyan kellene érthetőbben megfogalmazni a véleményét. Feltételezi, hogy a másik fél is ugyanolyan tudással, tapasztalattal rendelkezik, mint Ön és ezért talán nem magyaráz kellő részletességgel. Legyen türelmesebb és nyitottabb, hogy egymásra tudjanak hangolódni és meg találni a közös nevezőt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem lebeszélni szeretnék, csak felhívni a figyelmét arra, hogy nem kevés buktató vár Önre, ha ezt az utat választja. Hallgassa végig a tanácsokat és gondolja át ismét, valóban felkészült-e a küzdelemre. Ha úgy érzi, a céljai elérésének érdekében mindezt vállalja, onnantól legyen határozott és kövesse a megérzéseit. Ha azonban elbizonytalanodna, halassza el az indulást addig, amíg megerősödhet az elszántsága.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Nincs igazán meggyőződve arról, hogy a helyes úton jár. Talán éppen ezért olyan könnyű elterelni a figyelmét és mond minden megkeresésre igent, csak hogy félretehesse a teendőit. Ezzel ugyan átmenetileg kielégítheti a kalandvágyát és önmagára talál, de a valódi megoldást nem ez jelenti. Ha már felismerte, hogy az eddigi célok okafogyottá váltak, bátran forduljon vissza és keressen új kihívásokat, melyek már ismét a sajátjai lehetnek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Sikerül egy olyan ügy végére pontot tenni, ami már komoly terhet jelentett. Bár nem kellett minden nap foglalkoznia vele, mégis hónapok óta ott motoszkált a gondolataiban, időről időre kézbe vette, alakítgatta, de nem sikerült lezárnia. Most azonban vett egy utolsó lendületet és addig nem nyugodott, amíg maga mögött nem tudhatta. Ez egy igazi lecke volt az Ön számára, hogy nem szabad ennyit halogatnia még azokat a kérdéseket sem, melyek nem állnak közel Önhöz.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Ne nagy ugrásokban, apró lépésekben gondolkodjon. Legyenek olyan céljai, melyeket nem takarnak el akadályok, így haladhat feléjük határozottan. Fáradt, de főleg szellemileg kimerült, így nehezen tudja meggyőzni magát, hogy harcoljon. A sikerek adnak Önnek erőt ahhoz, hogy képes legyen talpon maradni egyáltalán. Amint módja van, szabaduljon ki a négy fal közül és keressen olyan programot, ahol kikapcsolódhat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Eddig halogatta ezt a feladatot, de most úgy érzi, minden körülmény adott, hogy végre ne csak foglalkozzon vele, de élvezze is azt. Tele van lelkesedéssel és olyan ötletekkel, melyekkel meglepi a környezetében élőket. Ne befolyásolja, hogy emiatt magára hagyják, tartsa magát az elképzeléséhez, hogy addig nem nyugszik, amíg pontot nem tesz az ügy végére. Méltó befejezése ez a heti taposómalomnak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.