Napi horoszkóp - 2017. október 19.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.10.19 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Bár már kialakított egy véleményt az adott kérdésről, ha mégis más megvilágításba helyezné, talán elfogadhatóvá válna a környezetében élők válasza is. Keressenek közös pontokat, hogy végül mégis közösen oldhassák meg a problémát. Egyedül ugyanis hiába indul el az úton, hamar falakba ütközne. Fogadja el, hogy nem csak egy igazság létezik, ezt ugyanis nagyban befolyásolják a tapasztalatok és az eddig átélt kudarcok.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár szeretne segítséget kapni, el kell fogadnia, hogy az induláskor magára maradt. Talán majd az eredmények bevonzzák Ön mellé azokat, akik végül megkönnyíthetik a helyzetét, de készüljön fel arra is, hogy magányosan kell megvívnia a csatáit. Mindez nem a személyének szól, hanem annak, hogy igyekszik mindenki elsősorban a saját feladataira összpontosítani. Éppen ezért ne is vegye ezt sértésnek, sokkal inkább egy kihívásnak, amelyet képes lesz teljesíteni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Haladjon lépésről lépésre, ne akarja egyszerre elvégezni az összes feladatát. Tűzzön ki egy könnyen elérhető célt, majd ha ezt már megvalósította, utána jöhet a következő. Ne kapkodjon, mert azzal nem halad gyorsabban, csak még nagyobb káoszt teremt, amivel aztán szintén foglalkoznia kellene. Bár valóban nehéz elhinnie, hogy sikerülhet mindennel végeznie, ha elszánt és határozott, nem ismer lehetetlent.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Tudja értékelni az elért eredményeket, hiszen ez ad erőt a folytatáshoz. Egyre nő a lelkesedése, ahogy látja, van értelme harcolni, mert maga mögött tudhatja a feladatokat. Ne gondolkodjon nagy ugrásokban, az apró lépések is közelebb viszik a céljaihoz. A rövid szünetek alatt szellőztesse ki a fejét, hogy utána újult erővel folytathassa a megkezdett folyamatokat, hiszen a valódi elégedettség az lesz, ha sikerül mindennel végeznie.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Érdemes a mai napon végre azokkal a témákkal foglalkozni, melyekkel szeretne megismerkedni. Szellemileg friss, befogadó, így nyitott az olyan nézetekre is, melyek jelenleg még távol állnak Öntől. Keresi azokat a pontokat, ahol be tudja illeszteni az életébe, igyekszik keresni a lehetőségeket, hogyan hasznosíthatná a tanultakat. Számos kérdésre kap most választ, melyeket eddig hiába kérdezett.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Önmagára figyeljen, zárjon ki minden olyan jelenséget, amely megzavarná az összpontosításban. Kimerülten ébredt, ilyenkor könnyebben követ el hibát, így különösen fontos, hogy a gondolataiban rend uralkodjon. Vonuljon félre, ne engedje, hogy a környezetében élők további terheket helyezzenek a vállára, most elég lesz megbirkózni azokkal a kötelezettségekkel, amelyek nem várhatnak tovább.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Szívesen mond igent a megkeresésekre, úgy érzi, ez annak a jele, számítanak Önre. Könnyű azonban így túlvállalnia magát, hiszen észre sem veszi, hogy közeledik a határaihoz. Ne feledje, a nap Önnek is 24 órából áll, még ha a folyamatokat össze is tudja hangolni, azoknak van egy kifutási ideje, amelyet Ön sem rövidíthet le. Ennek tudatában szervezze meg a teendőit, hiszen az adott szavát tartania kell.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Legyen nyitott, csak így fejlődhet. Ha mindig ugyanazokkal a megoldásokkal próbálkozik, nem biztos, hogy gyorsabban halad. Különösen azoknál a kérdéseknél kell elgondolkodnia, ahol már többször is zsákutcába futott, hiszen itt már bebizonyosodott, hogy újításra lenne szükség. A kudarcokból tanulva azonban megtalálhatja a lehetőséget arra, hogy végre tényleg olyan ötletei legyenek, amelyek használhatóak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Szívesen temetné el magát a feladatokkal, hogy elkerülhesse az embereket. Így azonban csak még tovább nő Önben a bizonytalanság és az elégedetlenség. Egyedül képtelen lesz leküzdeni ezeket az érzéseket. Kérjen segítsége olyanoktól, akikben maradéktalanul megbízik és tudja, nem fognak visszaélni a helyzettel. Nem látja maga előtt azokat a célokat, amelyekbe kapaszkodhatna, de ha ismét felnyitják a szemét, önmagára talál.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Menekül önmaga elől, ezért folyamatosan újabb és újabb feladatokat vállal. Ezzel azonban nem oldja meg a problémáját, csak elterelődik átmenetileg a figyelme. Márpedig foglalkoznia kell a már megfogalmazódott kérdésekkel, mert addig képtelen lesz továbblépni. Tudja le a kötelezettségeit, de utána vonuljon félre, hogy átgondolhassa, miért is veszítette szem elől a céljait és miért engedett utat a kétségbeesésnek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Ön már sikeresen lezárt a múltat, ne engedje, hogy mások visszahúzzák. Próbálják ugyanis újra feltépni a sebeit, felemlegetve az egykori hibáit. Elég erős ahhoz, hogy ezeket a kritikákat is maga mögött hagyhassa, és emelt fővel továbblépjen. A határozottsága végül ráébreszti az ellenségeit arra, valóban sokat tanult és már nem lesz olyan önnyű legyőzni Önt. Talán végre fel is adják, de Ön továbbra is járja csak a saját útját.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár vannak tervei, hiányzik Önből a lendület. Keressen maga köré olyan embereket, akiket segítségül hívhat, de ez ne jelentse azt, hogy kihasználja őket. Amit tud, tegyen meg a siker érdekében, de adja át azokat a feladatokat, melyek meghaladnák az erejét. Ne küzdjön feleslegesen olyan akadályokkal, melyeket mások könnyedén elbontanak, így gyorsabban haladhat és mások is megízlelhetik a sikert.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.