Napi horoszkóp - 2017. október 7.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.10.07 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Elsősorban a saját elvárásait tartsa szem előtt, ne akarjon mindenkinek megfelelni. Bátran mondjon nemet, ha úgy érzi, a felkérés elfogadása veszélyeztetné a saját feladatait. El kell végeznie a kötelezettségeit ahhoz, hogy elégedett és nyugodt lehessen, a függőben lévő ügyek ugyanis csak növelik Önben a feszültséget. Ne kockáztassa az eddig elért eredményeket azzal, hogy most félbehagyja a lezáratlan folyamatokat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár nem volt felkészülve erre, mégsem tudott nemet mondani. Várt a lehetőségre, de nem gondolta, hogy éppen most lesz alkalma elindulni. Komoly előrelépést jelenthet, ha nyugodtan, célirányosan halad előre és végül eléri a kitűzött eredményeket. Bár nem ez jelenti a valódi sikert, hiszen még várnak Önre komoly lépések, de a nehezét maga mögött tudhatja és könnyedebben, mint azt hitte volna.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Ha irigyei vannak, az csak annyit jelent, hogy jól csinálja. Éppen ezért ne engedje, hogy elvegyék a kedvét a folytatástól. Próbálják elhitetni Önnel, hogy rossz úton jár, de Ön is érzi, hogy mindezt nem őszintén teszik, a féltékenység mondatja velük. Higgyen továbbra is magában és legyen olyan magabiztos, mint induláskor, hiszen messze még a célba érkezés, szüksége lesz a határozottságára és az erejére.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár nem szívesen alkalmazkodik másokhoz, mégis érdemes bevonni a környezetében élőket is a feladatokba. Lehet, hogy emiatt lassabban halad, de így ápolhatja azokat a kapcsolatokat, melyek hosszabb távon még gyümölcsözőek lehetnek. Figyelje meg, hogyan teljesítenek nyomás alatt, miként birkóznak meg a felelősséggel, így képet kaphat arról, a későbbiekben miben számíthat rájuk. Legyen türelmes és megértő.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Beszéljék meg a problémát, ne engedje, hogy a másik fél a szőnyeg alá seperje. Valóban gyorsabb lenne elsimítani a feszültséget, ha nem törekedne arra, valóban keressék meg a közös nevezőt, ne törődjenek bele a látszatmegoldásokba. Ragaszkodik azonban ahhoz, hogy ne mérgesedjen el a kapcsolatuk azzal, hogy tüskék maradnak akár az Ön, akár a másik fél lelkében. Higgyen magában, akkor célt érhet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem kell felnagyítani a problémát ahhoz, hogy maga mellé állíthassa a környezetében élőket. Így is mindenki átérzi a helyzetét és igyekszik a rendelkezésére állni, de Önnek pontosan kell megfogalmazni, miben is szorul segítségre. Vannak olyan lépések, melyeket megtehet egyedül is, és így egyúttal azt is megmutatja, Ön is akar tenni a siker érdekében, nem másoktól várja el, hogy Ön helyett dolgozzanak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Ki kell zárnia az érzelmeket és hideg fejjel gondolkodni. Csak így találhat olyan megoldást, amellyel valamennyi érdekelt elégedett lesz. Fontosnak tartja, hogy együtt harcoljanak az ügyért, ezért olyan utat keres, mellyel azonosulni tudnak az érintettek. De ne áldozza be a célt ennek érdekében, hiszen most nem tanulni szeretne, hanem eredményeket felmutatni, mellyel a kívülállókat is meggyőzi a képességeiről.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Amikor kialakul Önben egy vélemény, abban jelentős szerepet játszanak az eddigi tapasztalatai. Ugyanez mondható el a környezetében élőkről is. Ennek köszönhető, hogy bár a problémát ugyanúgy látják, mégis más eredményre jutnak. Nem csak egy igazság létezik, törekedni kell arra, hogy minden elképzelés szerephez jusson a megoldás során. Képes lehet összehangolni ezeket, ha kívülállóként irányítja a folyamatokat és nem engedi, hogy az érzelmei átvegyék az uralmat Ön felett.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Ha kapni szeretne, adnia is kell. A céljait szem előtt tartva ez nem is fog feltűnni. Segítséget kér é közben észrevétlenül Ön is támogatja a máik felet azzal, hogy feladatot ad neki. Nem mindenkiben van ugyanis akkora tettvágy, mint Önben, de azzal, hogy bízik benne, átlendíti a holtpontján és elindítja egy úton. Néha tényleg csak arra van szükség, hogy irányt mutassanak, ebben Ön most remek partner.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Elhatározta, úgy gondolja, ez így helyes. Ha nem is engedi magát letéríteni az útról, hallgassa meg a tanácsokat. Különösen azok lehetnek hasznosak, melyeket olyan személyektől kap, akik már jártak Ön előtt az úton. Bizonyos akadályok ugyanis az induláskor még rejtve vannak, de komoly fejtörést okozhatnak menet közben. Erre próbálják felhívni a figyelmét és ellátni olyan ötletekkel, amelyek valóban használhatóak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Nehezen tudja úgy szavakba önteni a véleményét, hogy azt a másik fél ne értse félre. Éppen ezért inkább tartsa meg magának, ha nem kérdezik. Kötekedésnek tűnhet, ha minden kérés nélkül oszt tanácsokat, próbálja a másik fél szemét felnyitni, hogy nem a helyes úton jár. Inkább legyen csendes megfigyelő és várjon a háttérben, biztosítva az érintettet, ha mégis úgy érzi, hogy ez szükséges, számíthat Önre.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Tele van kétségekkel, de nem szívesen beszél erről. Úgy azonban nem tudja eloszlatni azokat, ha valaki nem mutatja meg a kiutat. Olyan embert keressen, aki már bizonyított Önnek, többször volt a segítségére hasonló helyzetben. Mivel nem tudja, mi lehet a helyes irány, így könnyen eltéríthetik eredeti terveitől úgy, hogy észre sem veszi. Pedig a céljai valóban megvalósítandóak és ehhez találhat is partnert.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.