Napi horoszkóp - 2017. május 19.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.05.19 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Bármilyen nehéz is, össze kell szednie magát és folytatni, amit megkezdett. Bár túl sok volt a kudarc és szeretné az egészet hagyni most már. De akkor az eddig hozott áldozatok semmissé válnak és gyorsan megbánná, hogy ilyen hamar feladta. Érthető az elkeseredettsége, de bízzon magában, és akkor ez csak egy átmeneti állapot lesz. Addig keressen olyan feladatokat, melyeknél nem kell tartania attól, hogy elmaradnak a sikerek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár kétkedve hallgatja a másik felet, azért gondolkodjon el a hallottakon. A kérdést teljesen már megvilágításba helyezte azzal, hogy nem arról az oldalról közelített felé, ahonnan Ön. Talán éppen ezért is nem talált eddig válaszokat, de ha nyitott más véleményekre, mások tapasztalatait is képes magáévá tenni, akkor rálelhet a megfelelő útra. És ez akár egy közös jövő kezdete is lehet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Az adjon erőt, ha most még utoljára kézbe veszi ezt az ügyet, végre lezárhatja. Nem szívesen foglalkozott eddig se vele, próbálta halogatni, amíg csak lehetett. Ne várjon azonban tovább, hiszen ez belső feszültséget okoz és számos hibát emiatt követett el. Most azonban van ideje és nyugodt, ha összpontosít, gyorsan a végére járhat, és ezzel továbbléphet úgy, hogy meg is feledkezhet róla végérvényesen.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Eddig csak a hátrányokat látta, de most olyan emberekkel találkozik, akik bemutatják az ügy pozitív hatásait is. Végre meghozza a döntést, kockáztat és elindul az ismeretlenbe. Akik most is kiállnak Ön mellett, nem menekülnek csak azért, mert egy nehezebb időszak követezik, valóban megbízhatóak, érdemes rájuk alapozni a jövőt. Ez egyúttal jelentse azt is, hogy ha már megteheti, viszonozza a mostani segítségüket.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


A terv jó volt, az akadályokat is reálisan mérte fel, de az emberi tényezővel nem tudott számolni. Azok is Ön ellen fordulnak, akikről azt gondolta, nemcsak Önnel fognak tartani, de tanácsokat kaphat tőlük. Nem érti, miért alakult ez így, de most már egyedül kell véghezvinni, amit elképzelt. Ég Önben a bizonyítási vágy, hogy megmutathassa, nem olyan könnyű elgáncsolni, ha egyszer valamit a fejébe vett.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Letért az útról, de gyorsan visszatalálhat, ha nem esik kétségbe. Az akadályok megrettentették, de ez még nem jelenti azt, hogy az elképzelései helytelenek voltak. Pusztán rosszul mérte fel az elején a nehézségeket és ugyan egy darabig ezeket tologathatta maga előtt, de mára leküzdhetetlenné tornyosultak össze. Szellőztesse ki a fejét, idézze fel ismét a céljait és újra egyenesbe kerül.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Nehéz lesz megtalálni azt a megoldást, amely minden fél számára elfogadható, de Ön ennek nagy szakértője. Addig nem nyugszik, míg mindenkivel át nem beszéli a problémát, ha kell, egyesével, hogy utána félrevonulva előállhasson az ötleteivel. Bár az első percekben valóban kétkedve hallgatják, de az érvei meggyőzőek, a terve kivitelezhető, még ha nem is olyan egyszerű. Határozottsága és elszántsága végül legyőzi a kételyeket.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Addig ne induljon el új úton, amíg a múlt kudarcait nem dolgozza fel. Még számos tanulságot kell levonnia ahhoz, hogy értelmet is nyerjenek a csalódások. Addig képtelen lenne összpontosítani azokra az ügyekre, melyekbe belekezd, amíg az árnyékok ott lebegnek a feje felett. A kapkodás most nem viszi előre, csak még több hibázáshoz vezetné. Ne engedje azt se, hogy mások sürgessék, Önnek kell utolérnie saját magát.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Bármilyen nehéz is, talpon kell maradnia, hiszen számítanak Önre. Félre kell tennie a problémákat és a kötelezettségeire összpontosítani. Ha sikerül a figyelmét elterelni, nagyobb eséllyel talál vissza arra az útra, melyen elindult, de hirtelen leküzdhetetlen akadályok állták útját. Most elsősorban sikerekre lesz szüksége, hogy ismét bízhasson magában, elhiggye, hogy képes mindazt elérni, amit maga elé kitűzött célként.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

A megoldás ott hever a lába előtt, csak eddig észre sem vette. Nem is gondolta volna ugyanis, hogy ilyen egyszerű lesz. Ön bonyolította túl a kérdést, mert ezzel próbált időt nyerni. Nincsenek ugyanis újabb céljai és ez aggasztja. De talán éppen azért nem talál még új utakat, mert a mostani probléma felemészti minden energiáját. Keresse azok társaságát, akik már elértek oda, ahova Ön is szeretne eljutni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Ami nem megy, ne erőltesse. Bár kérik, ne csak tanácsokkal, de tettekkel is álljon az ügy mellé, de nem tud teljes szívével azonosulni a kérdéssel. Ossza meg a tudását, adja át a tapasztalatait, de ha ennél többet nem nyújt, nem vethetik a szemére. Keressen olyan feladatokat, melyek elterelik a figyelmét a lelkiismeret-furdalásáról, mert azok által is szép eredményeket tud felmutatni, így senki nem mondhatja, hogy tétlenkedne.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Tele van ugyan ötletekkel, de ezeket elfojtja magában. Úgy érzi, a környezetében élők most nem fogadnák lelkesedéssel az elképzeléseit és így nem is reménykedhetne a segítségükben. Ha valóban nem járható az az út, akkor sincs oka elkeseredni, hiszen talál olyan feladatokat, melyekkel átmenetileg elterelheti a gondolatait és mégis hasznosnak érezheti magát. Szüksége van ugyanis arra, hogy megmutassa, akár egyedül is képes eredményeket felmutatni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.