Napi horoszkóp - 2017. április 25.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2017.04.25 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Ne utasítson el egy ajánlatot csak azért, mert ismeretlen területen kellene helytállnia. Gondolja át, mely tapasztalatait hasznosíthatja majd és kihez fordulhat tanácsért, ha mégis elakadna. Tekintsen úgy erre a feladatra, mint egy lehetőség, ahol sokat tanulhat, észrevétlenül szerezhet olyan tudást, mely csak gyakorlatban elsajátítható. Önnek pedig most megadatott az alkalom, hogy továbbléphessen.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Amikor elmondja a véleményét nem csak az a lényeg, mit mond, de ahhoz, hogy el is fogadják, fontos a hogyan is. Az őszinte szavak lehetnek ugyanis élesek, amik megsebzik a másik fél szívét. Ha azonban becsomagolja szép szavakba, könnyebben befogadhatóvá válik és így célt érhet. Legyen megértő, de főleg tárgyilagos, ezzel elkerülheti, hogy az esetleges nézeteltérés komoly vitává fajuljon.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Kimerült, ezért nehezen tud kiállni a véleménye mellett, Inkább hagyja, hogy a másik félnek legyen igaza, csak ne kelljen veszekednie. Járja a saját útját, de ha akadályokba ütközik, kénytelen segítséget kérni. Bár ilyenkor nem feltétlenül ért egyet a tanácsokkal, követi azokat. Ezzel megnehezíti a saját dolgát, hiszen olyan irányba terelik, amerre még nem járt és így még nem is rendelkezik elég tapasztalattal, hogy megbirkózzon a nehézségekkel.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne éppen tökéletesek a körülmények, Ön mégis úgy dönt, elindul a választott útján. Ne másokat okoljon, ha ismeretlen akadályokkal találkozik. Próbálták figyelmeztetni, hogy ha vár még egy kicsit, könnyebb dolga lenne. Ön azonban bízik abban, hogy a lelkesedése végül átsegíti a holtponton. Végül lassabban és fáradtabban, de célba ér. Legyen ez azonban jó lecke, hogy a kapkodás és a türelmetlenség nem jó tanácsadók.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Legyen egy terve, amit követhet, ellenkező esetben könnyen eltévedhet abban az útvesztőben, amibe kerül. Váratlan események és ismeretlen akadályok teszik próbára a türelmét és a kitartását. Csak az elszántságának köszönhető, hogy mégsem adja fel és határozottan halad a céljai felé. Ebben azonban nagy segítségére van, hogy mindig tudja, hova térhet vissza, ha letért a helyes útról. Az eredmények végül megnyugtatják és energiát adnak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Érdemes ezen a napon figyelmét a környezetében élőkre fordítani. Nyitott új kapcsolatok kiépítésére és értékes emberek veszik körbe. Felismeri, kik közelítenek Önhöz érdekből és kikkel lesz képe hosszú távon úgy együttműködni, hogy az mindenki számára gyümölcsöző legyen. Ne hanyagolja el azonban azokat se, akikkel már van közös múltjuk, érdekes meglepetésekben lehet része, ha feléjük is közelít.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Először dolgozza le a hátralékait, csak utána keressen új kihívásokat. Terveket szövögethet, talán éppen azok adnak majd lendületet, de a tettek mezejére addig ne lépjen, amíg akadnak olyan feladatok, melyek jó ideje elintézésre várnak. Lassan ugyanis a szavahihetőségét teszi kockára, ha mindig csak halogatja azokat az ügyeket, melyeket nem szívesen vesz kézbe vagy egyszerűen csak megfeledkezett róluk.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

H valamivel elégedetlen, még nem jelenti azt, hogy az egész életét gyökerestől kell megváltoztatnia. Keresse meg inkább azokat a pontokat, amin érdemes lenne javítani, figyelmét ezekre fordítsa. Ha azonban valami jól működik, azt tartsa meg, hiszen arra építkezhet. Ne akarjon a nulláról indulni, mert úgy sosem ér célba. Hatalmas utat tett már meg eddig, most ez válna semmivé, ha visszafordulna.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Vannak olyan napok, amikor semmi nem sikerül. Ilyenkor próbál kevesebbet vállalni és összpontosítani arra, amit nem lehet elhalasztani. Még így is becsúsznak olyan hibák, melyeket máskor könnyedén elkerül. Ne bosszankodjon, az nem viszi előrébb, türelemmel és kitartással végül a legszükségesebb feladatait elvégzi és a megbízhatósága sem kerül veszélybe. Igyekezzen mihamarabb ágyba kerülni és maga mögött tudni az eseményeket.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne rontson ajtóstól a házba, adjon időt a másik félnek, hogy ő is felkészülhessen arra, ami Önökre vár. Egy kínos beszélgetés eredménye ugyanis nagyban függ attól, mennyire tudnak higgadtak és megértőek maradni. Önben ugyan már régen megfogalmazódtak a kérdések és a kételyek, de ugyanez nem mondható el arról, akit épp készül kitörölni az életéből. Az első lépéseket tegye meg ebbe az irányba, de a végső szót még ne mondja ki.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Nem a gyengeség jele beismerni, ha segítségre szorul. Éppen az erős emberek tudják felismerni a hiányosságaikat és ezt akár a külvilág számára is megmutatni. Most egy olyan akadályhoz érkezett, mely meghaladja a képességeit, mégis elbizonytalanodik, hogy ezt felvállalhatja-e Ha sokáig habozik, mások számára is nyilvánvaló lesz, hogy elakadt, de akkor már közel sem tudja saját magát jó színben feltüntetni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Próbál egy kis színt vinni a szürke hétköznapba, de nehéz úgy, ha tele van kötelezettségekkel. Amíg ugyanis azokat nem intézi el, képtelen teljes figyelmét az új kihívásokra fordítani. Márpedig a választott útján szükség lesz az összpontosításra, hiszen ismeretlen területen kell helytállnia. Tervezze meg a lépéseit, hiszen így is meg kell küzdenie nem várt akadályokkal, de a határozott elképzelések ebben segítik.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.