Napi horoszkóp - 2016. július 29.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2016.07.29 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Mivel Ön sem biztos magában, így aztán érthető, ha a környezetében élők sem hisznek a sikerekben. Nehezen talál segítséget, hiszen hiányzik Önből a meggyőzés képessége. Amíg a magabiztosságát nem nyeri vissza, egyedül kell az útját járnia. Ha már jönnek az eredmények, bár lassabban, mint várta, visszatérnek azok az emberek is, akikre már támaszkodhat és végül a célba már együtt sétálhatnak be, elfeledve a kezdeti nehézségeket.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Az igazi eredményeket nem az jelenti, ha mindenbe belekezd és részsikereket tud felmutatni, hanem ha egy adott kérdést képes a kezdetektől a végéig kézben tartani és úgy vezetni az embereket, hogy ők képesek legyenek hinni Önben, az ügyben. Éppen ezért egyszerre csak egy kérdésre összpontosítson, de ott harcoljon addig, amíg eléri a kitűzött álmokat, még akkor se térjen le az útról, ha az egyszerűbbnek tűnne.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Nagy a kísértés, de képes ellenállni, ha nem veszíti szem elől a valódi céljait. Egy könnyebb út reménye csillan fel, de így távolabb kerülhet az álmaitól. A pillanatnyi elégedettség érzése hosszú távon nem kárpótolhatja azért, hogy feladja az elveit, ezért inkább minden figyelmét fordítsa arra, hogy leküzdje azokat az akadályokat, amelyek most elbizonytalanították. Át kell lendülnie a holtponton, utána már senki nem állíthatja meg.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Eddig próbálta halogatni egy kényes kérdés tisztázását, de ideje lenne ismét foglalkozni vele, hiszen érzi, ahogy belülről mérgezi. Talán most még képes lesz higgadtan kezelni a felmerülő nézeteltérést, belátja azt is, ha Ön hibázott. Legyen nyitott és hallgassa meg a másik felet türelmesen, hiszen csak így alakíthatnak ki egy olyan végeredményt, amely minden érintett számára elfogadható és valóban megnyugtató.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Vonuljon inkább félre, mert nehezen fogadja, ha valami nem az elképzelései szerint alakul. Fáradtan ébred és szeretné mihamarabb letudni a kötelezettségeit, ezért nehezen fogadja, ha megzavarják, esetleg próbálják a figyelmét elterelni. Segítségre nem is számít, hiszen ilyenkor nehéz Önnel megtalálni a közös hangot és ezt tudja is magáról. Kerülje az olyan helyzeteket, ahol emiatt nehézségei támadhatnak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Mivel nehezen találja szavakat, így segítséget sem tud kérni. Először magában kell megfogalmaznia a problémákat ahhoz, hogy ezt a környezetében élőkkel úgy tudja megosztani, megértsék, pontosan miben is kéri a támogatásukat. Nem kell ugyanis az alapoktól a kíséret, hiszen az út egy részét egyedül is képes lesz megtenni, de a megfelelő pillanatban fontos, hogy ott álljanak Ön mögött, ha elbotlana, felsegítsék.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Érdemes azokkal a feladatokkal kezdeni, amelyek nem tűrnek már halasztást. Az elmúlt napokban inkább azokkal foglalkozott, amelyek örömet okoztak, így viszont elmaradt azokkal, melyeknél viszont határidők szorongatják. Bármennyire is fáradtnak érzi magát, eddig ezt hangoztatva elnézőek voltak Önnel szemben, de a szavahihetőségét és a megbízhatóságát nem teheti kockára, hiszen a jövője a tét.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Gondolja meg a szavait, mert azok tudnak mély sebet ejteni még akkor is, ha csak őszintén elmondja a véleményét. Ha becsomagolja, körülírja, ugyanúgy nem hazudik, mégis célba érhet, hiszen a lényegen nem változtatott, elmondta, mit gondol az adott kérdésről. Gyakran esik abba a hibába, hogy túl gyorsan szeretné a kényes kérdéseket lezárni, ezért könyörtelenül fogalmaz és ezt nem is rejti véka alá.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Érdemes a mai napon olyan fontos beszélgetésekre is sort keríteni, ami a mélyben meghúzódó problémákat tisztázhatja. Nyugodt és megfontolt, így elfogadja a kritikát is, de képes a véleményét is úgy szavakba önteni, hogy azzal a másik félben ne okozzon mélyebb sérüléseket. Végre olyan terhektől szabadulhat meg azzal, hogy kimondja, melyek régóta mérgezték és visszahúzták, most azonban végre elindulhat egy új úton.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ha kérdezik, legyen őszinte, ne próbálja elterelni a szót arról, hogy igenis vannak olyan problémái, amelyek folyamatosan foglalkoztatják. Most végre segítséget kaphat a megoldásukhoz, hiszen már a környezetében élőknek is feltűnik, hogy egyedül nem boldogul. Nem kell álarcot viselnie, hiszen már egyébként is hiába takargatná a belső gyötrelmeit, bármennyire is nehezére esik, beszéljen az Önt foglalkozató kérdésekről.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Miközben csendes megfigyelőként tevékenykedik, sok tapasztalatot gyűjthet arról, hogyan is viszonyulnak a környezetében élők bizonyos kérdésekhez. Ez jó alapot biztosít majd ahhoz, hogy a későbbiekben kihez fordulhat tanácsért, ki az, aki hasonlóan gondolkodik, mint Ön. Tele van lendülettel, de ez most ne arra ösztönözze, hogy újabb és újabb kihívásokat keres, inkább a szeretteire fordítson nagyobb figyelmet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ön sem szolgálhat minden problémára megoldással, ezért mondjon nemet, ha túl nagy kihívásokkal kívánnák szembesíteni. Elsősorban a saját feladataira összpontosítson, és csak akkor legyen segítőkész, ha ezzel nem veszélyezteti a céljait. Hiába is próbálna ugyanis megfelelni a környezetében élőknek, mindenkinek úgysem sikerülne és hajlamos lehet csak a negatív hangokat meghallani. De legalább a lelkiismerete tiszta, hiszen a vállalt kötelezettségeinek eleget tett.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.