Napi horoszkóp - 2016. július 28.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2016.07.28 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Pontosan látja a helyzetét és azt is, merre érdemes a kiutat keresni. Már csak a hit hiányzik Önből, hogy elinduljon. Nem számíthat másra, hiszen leginkább magának köszönheti, hogy ide került, próbálták figyelmeztetni, hogy ezzel csak önmagát sodorja egyre mélyebbre. Mutassa meg a környezetében élőknek, hogy képes beismerni, ha hibázott és akár azt jóvá is tenni, így ismét elnyerheti a bizalmukat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem szabad elsietnie a döntést, hiszen ez évekre meghatározza a jövőjét. Kérjen időt és mindenképpen egyeztessen a szeretteivel, hiszen számukra is komoly változást jelenthet, ha egy új úton indul el. Bár régóta álmodott egy ilyen lehetőségről, most, itt állva a kapujában elbizonytalanodik, valóban ez lehet-e az Ön útja. Ha nyugodt körülmények között megbeszéli az illetékesekkel, ismét ráébred arra, miért is szeretne erre indulni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Csak akkor lesz képes leküzdeni az akadályokat, ha nem veszíti szem elől a céljait. Könnyebb lenne feladni, és talán már majdnem meg is teszi, de az utolsó pillanatban érkezik a segítség, aki ismét rávilágít arra, miért is indult el erre. Ha most képes megőrizni a nyugalmát és a kitartását, akkor az út hátralévő részét nem kell egyedül megtennie és így a várható nehézségek is eltörpülnek amellett, amit a siker jelenthet majd.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ha csak a rosszra gondol, érthető, ha a hangulata is csapnivaló és egyre feszültebbé válik, mert nem találja a helyét. Próbálja meg felidézni a sikereit, azokat a kihívásokat, melyek leküzdése még Önt is meglepte, így végül helyére kerülnek a csalódások is és végre ismét önmagára talál. Egyelőre még mindent sötéten lát, de lassan felgyúlnak a fények, ahogy új célok fogalmazódnak meg Önben és ismét lesz miért harcolnia.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Amikor minden rendben és tele van lendülettel, sokan legyeskednek Ön körül, de most, amikor elveszítette a lába alól a talajt, mintha egyedül maradt volna. Most is akadnak azonban olyanok, akik segítenének lábra állni, de nem hallja meg a szavukat, hiszen könnyebb elmerülni az önsajnálatban. Önmagának kell akarnia a változást, ezt senki nem kényszerítheti Önre. Ha ismét megnyílik a világ Ö előtt, észre fogja venni azokat, akikre számíthat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Elsősorban saját magára számíthat, de ha már jönnek az eredmények, felsorakozik Ön mögé egy olyan csapat, akire már érdemes lesz építenie nagyobb terveket is. Ezért kezdjen egyszerűbb feladatokkal, amelyek megoldásához rendelkezik elég tudással és tapasztalattal, hogy magabiztosan elindulhasson az úton. Ne utasítson vissza olyan felajánlásokat sem, amelyeket most még nem ért, hiszen hosszú távon még szüksége lehet azokra is.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Át kell lendülnie a holtponton, addig nem várhat magától kiemelkedő teljesítményt. Az egyszerű, könnyű feladatok adnak némi lendületet és így ismét képes lesz hinni magában. Aztán a sikerek végül felnyitják a szemét, hogy igenis képes lehet nagy eredményekre is, csak akarnia kell és mindent annak a bizonyos kérdésnek alárendelni. A figyelem megosztása nem az erőssége, ezért összpontosítson mindig az adott kérdésre.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Most inkább törekedjen az egyszerű, gyors megoldásokra, ne keressen magának kihívásokat jelentő utakat. Hiába érzi úgy, hogy tele van energiával, ez a nehézségek láttán hamar eloszlik és ráadásul egyedül is marad, hiszen egyre feszültebbé válhat. Ha azonban jönnek a sikerek, a lelki egyensúlyát is megtalálja és ilyenkor kifejezetten vonzó ember, akivel érdemes együtt harcolni, hiszen a siker borítékolható.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Bár tudja, hogy Önnek van igaza, most mégis engednie kell annak érdekében, hogy a béke fennmaradjon. Márpedig ahhoz nem érez elég erőt magában, hogy ha felkavarja az állóvizet, képes lesz utána azt ki is simítani. Feszült környezetben azonban képtelen a feladataira összpontosítani, de olyan akadályok várnak Önre, amelyek teljes figyelmet igényelnek. Ez egy apró áldozat a várható sikerek érdekében, melyet ráadásul az idő egyébként is megold majd.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Most inkább a megérzéseire kell hallgatnia, bár a józan esze teljesen mást diktál. Ez most mégis egy olyan kérdés, amikor az érzelmeknek is van helye, még ha a környezetében élők ezt nem is így gondolják, ezért próbálják másfelé terelni a gondolatait. A döntés az Öné, Önnek kell annak következményeivel együtt élni, ezért ne hallgasson más hangokra, csak amelyek Önből szólnak. Nehéz utat választ, de ez vezet a sikerhez.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Bár nincs tavaszi nagytakarítás, de Ön most mégis kiselejtezi az életéből azokat a kapcsolatokat, amelyek eddig visszahúzták. Egy új úton indul el, szüksége lesz a pozitív energiákra, arra, hogy megerősítsék Önben a hitet, igenis képes lehet elérni a céljait. Eddig hallgatott azokra a hangokra, amelyek nem ezt sugallták, de most végre erőt vesz magán, hogy elengedje a füle mellett és bízzon önmagában.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Amit elhatároz, ahhoz ragaszkodik akkor is, ha próbálják felhívni a figyelmét arra, hogy létezik ennél egyszerűbb megoldás is. Ne csodálkozzon, ha emiatt egyedül kell az akadályokkal megbirkóznia, hiszen olyan csatákat vállal fel, melyek elkerülhetőek lettek volna. Ne másokon vezesse le emiatt a feszültségét, hiszen leginkább magának köszönheti, hogy az eredmények lassabban jönnek, mint azt szerette volna.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.