Napi horoszkóp - 2016. február 11.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2016.02.11 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Bár szeretett volna kimaradni az ügyből, végül csak belekeveredik. És ha már így alakul, addig nem is nyugszik, amíg nem sikerül meg is oldania. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet, éppen ezért tiltakozott az utolsó pillanatig. Olyan emberekkel kell emiatt vitába szállni, akik sokat jelentenek Önnek és bízott abban, emiatt nem távolodnak el egymástól. Legyen tárgyilagos és pártatlan, így nincs minden veszve.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Addig ne döntsön, amíg nem beszél mindenkivel, akit érint a kérdés. A következmények jól beláthatóak, de elkerülhetetlenek. Jobb ezt előre tisztázni, mint utólag magyarázkodni. Ha végül sikerül úgy irányítania a dolgokat, talán még szövetségesekre is lelhet azokban, akik eddig mélyen ellenezték. Ne akarja mindenáron egyedül vállalni a felelősséget, próbálja meg a feladatokat úgy elosztani, hogy egyértelmű legyen, ez az ügy másokra is tartozik.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Próbálja kerülni a feszült helyzeteket, mert túl fáradt ahhoz, hogy megőrizze a nyugalmát. Ha nézeteltérése támad, talán érdemesebb engedni is, hiszen nem is olyan nagy a különbség a vélemények között, hogy azt ne lehessen áthidalni. A saját álláspontját egyébként sem képes megvédeni, tényekkel alátámasztani, ugyanis nem készült fel arra, hogy pont a mai napon kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, a rögtönzéshez pedig nem elég kipihent.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Legyen határozott, de ne keltsen olyan benyomást, mint aki nem tűri az ellentmondást. Álljon ki a véleménye mellett, de közben hallja meg a kritikákat is. Tudja, mit szeretne és azt is, mindazt hogyan érheti el. Bár úgy érzi, nem szorul mások segítségére, de a tanácsuk még hasznára lehetnek. Ha egyedül is kell végigmennie az úton, ne adja fel az első akadálynál, hiszen Ön tűzte ki a céljait, ezért tegyen is meg mindent annak érdekében.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Nehezen indul a napja, éppen ezért szüksége van apró sikerekre ahhoz, hogy végigcsinálja mindazt, amit eltervezett. Kezdjen könnyebb feladatokkal, ahol a rutinja átsegíti a nehézségeken. Ha utána megpihen kicsit, újult erővel már belevághat olyan bonyolultabb kérdésekbe is, melyek nagy összpontosítást igényelnek. Képes lesz az akadályokat átugrani, ha nem a menekülő utat, hanem a megoldást keresi.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Tele van ötletekkel, de a megvalósításukhoz nem érez magában elég erőt. Nem kell már a mai napon a tettek mezejére lépni, most csak tervezze meg, mit és hogyan érdemes megvalósítani. Ezután tegye félre az álmait és foglalkozzon a kötelezettségeivel, amelyek viszont nem tűrnek halasztást. Olyan kérdéseket kell megoldania, amelyek esetében rendelkezik kellő tapasztalattal és tudással, így nem okoznak különösebben nehézséget.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Ha nem ápolja az emberi kapcsolatokat, azok kihűlhetnek. Ez nem jelenti azt, hogy a másik ember már ne lenne fontos az életében, de eltávolodtak egymástól. Szakítson időt arra, hogy megkeresi mindazokat, akikre az elmúlt időszakban idő hiányában nem fordított kellő figyelmet. Nyitott és őszinte, ott tudják folytatni a beszélgetéseiket, ahol egykoron abbahagyták. Ismét megfogadja, hogy a jövőben sűrűbben találkoznak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár nem úgy készült, hogy a mai napon új kihívásokat is keres magának, végül nem tud ellenállni egy ajánlatnak. Ne ugorjon azonban bele felelőtlenül, először mérlegelje a következményeket. Ha mindent számba véve továbbra is előnyösnek ítéli meg, akkor viszont rendeljen alá mindent az új ügynek. Éppen ezért tudjon le minden olyan kötelezettségét mielőbb, melyek ebben akadályoztatnák.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Bár komoly problémák foglalkoztatják, most mégsem teheti meg azt, hogy elhanyagolja a kötelezettségeit. Az irigyei ugyanis csak azt lesik, mikor hibázik, hogy támadásba lendülhessenek. Érzi, hogy a környezetében nincs minden rendben, de nem tudja, hol kell keresnie azokat, akik nem szolgáltak rá a bizalmára. Ne is erre pazarolja most az energiáit, hanem arra, hogy ne könnyítse meg a dolgukat azzal, hogy a teljesítménye nem tökéletes.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Túl fáradtnak érzi magát ahhoz, hogy új feladatokkal is megbirkózzon, ezért igyekezzen félrevonulni, ne találják meg azok a kihívások, amelyek meghaladnák az erejét. Ha sikerül minden kötelezettségét időben letudni, mozduljon ki egy kicsit és szellőztesse ki a fejét. Talán az így, egyedül eltöltött órák segítenek abban, hogy megtalálja az Önt foglalkoztató problémák egyetlen gyökerét és végre tisztázhassa azokat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Akkor lesz képes a feladataira összpontosítani, ha képes kizárni a magánéleti problémákat a gondolataiból. Nem könnyű ez, hiszen tudja, azokra is még ma megoldást kell találnia, különben olyan szinten elmérgesednek, amikor már nem fogja tudni megállítani a negatív folyamatokat. Ezért is fontos, hogy mielőbb letudja a kötelezettségeit és legyen ideje a hazatérése előtt alaposan átgondolni, mit és hogyan kellene csinálnia.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Próbáljon meg megnyugodni, bár nem lesz könnyű, hiszen épp ott érte a csalódás, ahol a legkevésbé számított rá. Adjon időt magának, hogy feldolgozza ezt a veszteséget és teljesen elfogadható, ha úgy érzi, ehhez magányra van szüksége. Szakadjon ki a megszokott környezetből és próbálja meg kisöpörni a gondolataiból is a mai nap eseményeit. Most egy olyan lelki utat kell bejárnia, mely végén azonban megerősödve várhatja az új kihívásokat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.