Napi horoszkóp - 2016. február 6.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2016.02.06 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Remek hangulatban ébred, ne engedje, hogy a környezetében élők ezt elrontsák. Bár próbálják folyamatosan új kihívások elé állítani, olyan akadályokat gördítenek Ön elé, mely szinte leküzdhetetlen, Ön most mégis mosolyogva fogad minden új megbízást. Próbálja úgy megélni a mai napot, mint valami tanulmányút, ahol feszegeti a határait, de közben folyamatosan tanulhat és tapasztalatokat gyűjthet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Álomvilágba igyekszik menekülni a rideg valóság elől. Ez egy ideig megoldást jelent, de szembesülnie kell azzal, hogy olyan kötelezettségek is várnak Önre, melyeket nem bízhat másokra. Kemény munka és igazi kihívások várják, hogy megküzdjön velük még akkor is, ha nem érez magában elég erőt. A kitartása azonban meghozza a gyümölcsét és végül, ahogy sikerül folyamatosan lezárni a nyitott kérdéseket, úgy döbben rá arra, kár lett volna mindezek elől elfutni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Kisugárzásának köszönhetően nem kell egyedül megküzdenie az Önre váró akadályokkal. Árad Önből ugyanis egyfajta sikerorientáltság, így a környezetében élők is érzik, érdemes kitartani Ön mellett még akkor is, ha komoly nehézségek állják az útját. Nem is mer lehetetlent és főleg nem adja fel még akkor sem, ha a céljai távolodnak. Addig harcol, amíg rátalál a megoldásokra és végül elégedett lehet az eredményekkel.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Úgy érzi, megrekedt egy szinten és képtelen onnan továbblépni. Meg kell keresnie az okokat és ezt kezdje először saját magában. Ha már tisztázta, hol hibázott, akkor nézzen szét a környezetében is. Ne bűnbakot keressen, hanem megoldásokat, hogyan tudna megszabadulni az Önt visszahúzó súlyoktól. Komoly döntéseket kell meghoznia, hiszen rá kell ébrednie, hogy bizonyos emberek akadályozzák, de ha megteszi a szükséges lépéseket, végre felszabadultan haladhat tovább.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Több helyen is elvárják Öntől, hogy teljesítsen. Ráadásul, míg az egyik fronton elsősorban a szellemi képességeire van szükség, máshol viszont a fizikai erőnlétét kell próbára tennie. Egy olyan nap várt Önre, amikor nincs megállás, szinte egyik kihívás követi a másikat, ideje sincs felkészülni, gondolkodni. Ha mindez nem lenne elég, otthonában is felüti a fejét a békétlenség, így még a lelki megnyugvásban sem reménykedhet az esti órákban.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Érdemes a mai napon olyan ügyekkel foglalkozni, melyek a fiók mélyén lapultak eddig, mert nem érzett magában elég felkészültséget az elintézésükhöz. Bár most sem gondolja úgy, hogy megvan a kellő tudása, de a kitartása végül megmutatja Önnek az utat, amely a célhoz vezet. Ráadásul nem is kell egyedül leküzdeni az akadályokat, hiszen számíthat a környezetében élők segítségére, akik tapasztalataikkal nagyban hozzájárulnak a sikeréhez.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Bízzon önmagában és máris sokat tett annak érdekében, hogy siker koronázza a mai nap ténykedéseit. Ha ugyanis azt látják Önön a környezetében élők, hogy nem retten meg az akadályoktól, akkor felsorakoznak Ön mellé, hogy átsegítsék a nehézségeken. Hiszen érdemes kiállni azokért az ügyekért, melyeket kézbe vesz, hiszen a siker borítékolható akkor, ha elszánt és megfontoltan küzd az eredményekért.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

A mai napra időzítsen olyan beszélgetéseket, melyek felkészültséget, türelmet vagy megértést igényelnek. Ezek ugyanis megvannak Önben, így várható, hogy úgy állnak fel az asztaltól, mindenki elérte a célját és a közös nevezőt megtalálva tudnak továbblépni. Tisztázhat régi nézeteltéréseket, előállhat új tervekkel, hogy partnereket találjon magának vagy lelki támaszt nyújthat azoknak, akik ez ügyben keresnék fel. Minden téren képes helyt állni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Olyan információk jutnak a birtokába, melyeket még meg kell emésztenie. Mindenképpen járjon utána, honnan ered, mert könnyen lehet, hogy szeretnék megtéveszteni. Addig ne is használja fel a hallottakat, amíg nem győződött meg arról, hogy a valóságnak megfelelnek. Ha kiderül, hogy csupán eszköznek tekintették, gondolja át, hogy fenn kívánja-e tartani az olyan kapcsolatokat, ahol ki szeretnék csak használni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Remek ötletek fogalmazódnak meg Önben, de nem tudja, merre induljon, ha meg akarja azokat valósítani. Ne kapkodjon, első lépésként mérje fel a lehetőségeit, valóban minden adott-e ahhoz, hogy már most a tettek mezejére lépjen. Kérjen tanácsot olyan emberektől, akik a témában jártasabbak Önnél, ők ugyanis valószínű olyan buktatókat is látnak, amelyet Ön nem ismer fel. Ha már minden összeállt, csak akkor kezdjen neki.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Bár szíve szerint visszahúzódna, a környezete ezt nem teszi lehetővé. Olyan kötelezettségek várnak elintézésre, melyekkel egyedül képtelen lenne megbirkózni, de nem halogathatja tovább. Kénytelen álarcot ölteni és elhitetni az emberekkel, hogy minden rendben, miközben belülről feszíti egy ismeretlen érzés. Ha végül lezárja azokat a feladatokat, melyek szükségszerűek voltak, szellőztesse ki a fejét és tisztázza az érzéseit.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem érzi magát biztonságban, ezért keresi az emberek társaságát. Még akkor is segítséget kér, ha képes lenne egyedül is megküzdeni a nehézségekkel. Fél önmagától, azoktól az érzésektől, melyek belülről feszítik, és legfőképpen nem meri feltenni a kérdéseket, amelyek tisztázhatnák a belső bizonytalanságát. A mai nap ugyan sikerül elhalasztania ezt, de mindenképpen készüljön fel arra, hogy előbb-utóbb meg kell tennie.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.