Napi horoszkóp - 2015. október 10.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2015.10.10 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Oka van annak, hogy úgy érzi, lépnie kell. Régóta ott motoszkált már Önben a gondolat, de eddig félt belekezdeni. Ne halogassa tovább, ennél kedvezőbb alkalomra hiába is várna. Bár még nem dolgozta ki alaposan a tervet, így rögtönözni is kényszerül, ami nem az erőssége, mégis elérkezett a pillanat, amikor fejest kell ugrania az ismeretlenbe. A kihívás és az akadályok ne rettentsék meg, erős lesz és véghezviszi mindazt, amit elképzelt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Lehetősége adódik egy olyan emberrel kapcsolatba kerülni, akit eddig csak távolról tisztelt. Ha nem remegnek meg a térdei, akkor új irányt adhat az életének. Ne becsülje le a saját képességeit, tudását, hangsúlyozza ki az erősségeit és leplezze a gyenge pontjait. Kimerítő nap hatalmas élményekkel gazdagodva, így húzhatná meg végül a mérleget. Már csak a folytatásra kell várnia, de a türelem rózsát terem.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Ölébe hullik a szerencse, legalábbis a külső szemlélők így látják. Éppen ezért nem szállhat a fejébe a dicsőség, hisz ezzel csak az irigyei haragját váltaná ki. Legyen szerény és gondoljon inkább arra, mit is kellett Önnek tennie mindezért, erre helyezze a hangsúlyt akkor, amikor szóba kerül az ügy. Jobban belegondolva azért nem adták ingyen a sikert, keményen megdolgozott érte, bár nem most, hanem amikor az előkészületek folytak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Kerüli az embereket, mert úgy érzi, nem értik meg. Ezt elsősorban saját magának köszönheti, hisz Ön nem játszik nyílt lapokkal. Zárkózott, ez nem is gond, de ne várja el, hogy segítséget kapjon, ha el sem mondja, mi foglalkoztatja. Keressen egy embert, akiben úgy érzi, megbízhat és öntse ki a szívét. Ha másért nem azért, hogy megkönnyebbüljön. Sokáig ugyanis nem tartható az az állapot, ami most körüllengi.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Alakítsa úgy a légkört maga körül, hogy ne kelljen viharokra számítania. Éppen ezért vagy tisztázzon minden félreértést még a mai napon, vagy temesse el magában jó időre. Képtelen lesz ugyanis minden fronton helyt állni, ha mindenhova begyűrűzik a feszültség. Márpedig a tágabb környezetét nem irányíthatja, ott kénytelen lesz alkalmazkodni a kialakuló helyzethez és ez alaposan felkorbácsolja az amúgy sem kisimult idegszálait.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Sok hűhó semmiért, így jellemezhető a mai napja. Apróságokon folynak a viták, miközben a cél egyre távolabb kerül. Hisz azt csak együttműködve érhetnék el, de képtelenek az összefogásra. Mindenki hajtogatja a maga igazát, ami alapjaiban megegyezik, mégsem képesek ezt észrevenni. Vezetni szeretne mindenki, arra az útra terelni az eseményeket, amelyet helyesnek lát, ennek köszönhetően azonban csak eltávolodnak egymástól.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Mivel az érzelmi élete összekuszálódott, így jobb azt kihagyni mindenből. Irányítsa az agya a cselekedeteit, gondolja meg minden szavát, nyomja el a megérzéseit. Ha úgy érzi, képtelen dönteni, kérjen inkább haladékot, de ne kapkodjon. Az energiáit arra összpontosítsa, amiben igazán erősnek érzi magát, új területekre ne tévedjen el, hisz a csillagok állása jelenleg nem támogatná ilyen irányú terveit.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ha úgy érzi, képtelen magába fojtani, akkor ne is tegye. Az érzelmei hullámvasútra ültetik, ennek köszönhető, hogy a viselkedése kiszámíthatatlan. Ossza meg a gondjait bizalmas barátaival, ezzel kieresztheti végre a fáradt gőzt és új lendületet nyerhet azáltal, hogy megértésre talál. A probléma megoldásához ne reménykedjen segítségben, azzal egyedül kell megbirkóznia, de legalább áll Ön mellett valaki, aki féltve figyeli a lépteit.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Ne menjen bele felesleges vitákba, mert csak telik az idő és nem halad előre. Meggyőzni a másik felet az igazáról úgysem tudja, ezért jobb, ha eleve külön úton indulnak el. Ha mégis keresztezik egymás terveit, legyen Ön a bölcsebb és engedjen, ne pazarolja az energiáit olyan dolgokra, amelyek nem viszik előrébb. Így sem érzi igazán jól magát, inkább arra fordítsa azt a kevés erejét, ami van, hogy letudja a kötelezettségeit.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Törekedjen a megállapodásra, mert elsősorban az Ön érdekeit szolgálná, ha sikerülne. Ezt nem szabad szem elől tévesztenie, sajnos Ön veszíthet többet, ha köti az ebet a karóhoz. Tűnhet megalkuvásnak, amit tesz, de ha szem előtt tartja a céljait, be fogja látni, hogy nem is kellett akkora áldozatot hoznia. Családi körben tanácsot kérnek Öntől, mely meglepi, nem is az ügy miatt, sokkal inkább az okozza a fejtörést, aki Önhöz fordult.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


A mai napon nem reménykedhet abban, hogy megértésre talál. Sokkal könnyebb félreértelmezni a szavait, mint elfogadni, amit mondani akar. Kegyetlenül hangzik ugyanis az igazság és nem is csomagolja be szép szavakba. A szókimondása sokkal inkább szül ellenségeket, mint barátokat. Ezért aztán inkább hallgasson, ha nem kérdezik, tartsa meg magának a véleményét. Még akkor is, ha belülről feszíti a vágy, hogy megszólaljon.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

A mai nap sikerei elsősorban abban rejlenek, hogy képes a véleményét egyértelműen, mindenki számára érthetően, elfogadhatóan megfogalmazni. Átgondolja magában a szavakat, mielőtt kimondaná, így elkerüli azt a hibát, amit oly sokszor vét, kihagy bizonyos pontokat az érveléséből, hisz az Ön számára alapvető, de másoknak így összefüggéstelenné válik a mondandója. Érdemes lenne erre emlékeznie, ha máskor azt tapasztalja, félreértik.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.