Napi horoszkóp - 2015. március 28.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2015.03.28 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Két dologra kell a mai napon különösen nagy hangsúlyt fektetnie. Az egyik, hogy ne essen kísértésbe, kapjon bármilyen vonzónak tűnő ajánlatot, hogy valamit megvegyen. Hisz ezzel az elégedetlenségét próbálná csak enyhíteni, azonban a megvásárolt tárgy csak átmeneti megnyugvást hozna, de komoly anyagi hátrányt okozhat. És figyeljen a partnerére, mert könnyen elveszítheti, ha úgy érzi, nem talál Önben támaszt a most kialakuló helyzetére.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne akarjon mindenáron ott segíteni, ahol nem szívesen látják. Ahogyan Ön se kérjen olyan embertől tanácsot, akire eddig sem hallgatott. A csapatmunka a mai napon nem az erőssége, így ne is erőltesse. Vonuljon a háttérbe és onnan csendesen szemlélődjön, ha úgy érzi, előreviheti az ügyet, csendesen tegyen meg mindent, ami Öntől telik. A visszavonulás képessége mindenképpen előnyére válhat a mostani feszült hangulatban, amely Önt körülveszi.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Érdekes telefonhívás ébreszti. Bár kipihenten ébred, ez mégis elrontja a kedvét, így egész nap képtelen arra összpontosítani, amit éppen csinál. Folyamatosan az elhangzottak keringenek a fejében, próbálja ugyan leseperni a válláról a problémát azzal, hogy nem az Ön gondja, mégsem tud szabadulni a gondolattól, hogy segítenie kell. Mivel nem talál nyugalmat, szakítson időt arra, hogy visszavonulva végül valóban a kérdés végére jár.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Bár úgy tűnik, minden nyugodt Ön körül, ez nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel hátradőlhet. Dolgozzon előre, ha minden betervezett munkájával végzett, hálás lesz önmagának, ha most elvégzi azokat is, melyekhez amúgy semmi kedve. Nem lesz mindig ilyen remek a közérzete és nem fog segítőkre sem találni akkor, amikor már nem halogathatja tovább. Ha pedig végképp nem talál tennivalót, engedélyezzen magának egy kis sétát a szabadban.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Ha képes a véleményét és az elképzeléseit tisztán és egyértelműen megfogalmazni, felesleges vitákat kerülhet el. A mai napon nincs helye a mellébeszélésnek és a köntörfalazásnak. Nem mindig az egyenes beszéd hozza meg a kívánt eredményt, de most csak ez az egy lehetősége van. Ugyanez vonatkozik a partnerével folytatott beszélgetésre is. Ne kerülgesse a kényes témákat, ahogyan az érzéseiről is beszéljen nyíltan, őszintén.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

A csillagok most negatívan befolyásolhatják az életét. Különösen akkor ütközhet nehézségekbe, ha az emberektől többet vár el, mint amire képesek, túlbecsüli a lehetőségeiket. Most ne kérjen, sokkal inkább adjon. Vonatkozik ez az élet minden területére, így a családjára, de akár tágabb környezetére is. Régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy karitatív munka után néz, remek alkalom a mai, hogy egy kicsit utánajárjon a lehetőségeknek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


A mai nap a megalkuvásoké. Amennyiben ugyanis erre képtelen és fejjel menne a falnak, komoly nézeteltérések közepén találhatja magát. Olyan emberekkel kellene összetűzésbe kerülnie, akik közel állnak Önhöz és a lehető legkevésbé szeretné megbántani őket. Ha nem alkuszik és ragaszkodik a saját álláspontjához, úgy érzi, eredményeket ér el, de ezek csak rövid távú sikerek és az Ön körül kialakult feszültség hosszabb távon a hátrányára válik.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

A hangulata és a közérzete kiváló. Olyan feladatokkal próbál megbirkózni, melyek az első pillanatban lehetetlennek tűnnek, végül mégis könnyedén megold. Ne engedje, hogy a környezetében dúló feszültség rányomja a bélyegét a munkájára és a kedvére. Zárja ki a külvilágból érkező negatív energiákat és összpontosítson önmagára és az Ön előtt álló munkákra. Ha teheti, este találkozzon régi barátaival, hisz a velük folytatott beszélgetések mindig új erőt adnak Önnek.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Úgy érzi, semmihez nincs kedve, de legfőképpen ereje. Ennek köszönhetően feszült és hajlamos olyan veszekedéseket kezdeményezni, melyek nem igazán építő jellegűek. Apróságokon bosszankodik és hangot is ad elégedetlenségének, ezért a környezetében élők igyekeznek elkerülni Önt. Így viszont nehezebben megy a munka, hisz egyedül érzi magát. Számoljon el tízig, mielőtt bármit is kiejtene a száján, megkönnyíti a saját helyzetét.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nincs kirobbanó formában és ez elkeseríti. Ha valami nem úgy alakul, ahogyan azt elképzeli, hamar felbosszantja magát, kételkedni kezd a saját képességeiben is. Az idegesség sosem jó tanácsadó. Próbáljon meg nyugodt maradni és pozitívan gondolkodni. Hallgasson a megérzéseire és azokra, akikben maradéktalanul megbízik. Este azonban már igyekezzen kikapcsolódni, kivételesen felejtse el a gondjait.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Ne hagyja, hogy bármi elterelje a figyelmét mindarról, amit szeretne elvégezni. Ugyanis csak így lehet képes arra, hogy az Önre váró feladatokat maradéktalanul teljesíthesse. És ha ez sikerül, csak akkor lesz elégedett önmagával. De tervezéssel és odafigyeléssel megoldható mindaz, amit mára elgondolt. Elégedetten zárhatja a napot és végül képes lesz kikapcsolódni is. A nyugodt alvás garantált egy ilyen nap után.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Lassan járj, tovább érsz, tartja a mondás, ami különösen igaz lehet a mai napra. A kapkodással ugyanis csak azt érheti el, hogy a későbbiekben a most vétett hibákat kell kijavítania. Végezzen inkább kevesebb feladattal, de azokat lássa el úgy, hogy ne találjon benne kivetnivalót. Meglátja, sokkal elégedettebb lesz a jól végzett munka eredményével, ami bár kevésnek tűnik, mint a kapkodással elért félkész állapottal.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.