Napi horoszkóp - 2014. november 21.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2014.11.21 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Lelassult, hiányzik Önből a lendület. Ezt vegye figyelembe akkor, amikor új megbízásokat ajánlanak fel. Vállaljon inkább kevesebbet, de azokat végezze lelkiismeretesen, odafigyeléssel, minthogy egyszerre több dologgal is foglalkozzon, és végül hatalmas káoszt teremtsen maga körül. Ennek ugyanis mindig kapkodás a vége, melynek következtében hibázik, ideges és végül kimerülten kell megállapítania, hogy nem végzett semmivel.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Lehetősége nyílik, hogy egy régóta dédelgetett álmát most valóra váltsa. Olyan segítőkre találhat ebben, akik nem fogják vakon követni, számtalan ötlettel állnak elő, amelyeket érdemes megfontolnia. Ön az ötletgazda, ezt senki nem vitatja, azonban néhány nehézséget nem vett figyelembe. Annyira vágyik a sikerre, hogy képes lenne elbukni egy apróságon, mert csak a cél lebeg a szeme előtt.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Hiába is várják el Öntől a teljesítményt, képtelen összeszedni magát. Fáradt, kimerült, ilyenkor képtelen összpontosítani. Ha ragaszkodik ahhoz, hogy megfeleljen a követelményeknek, amit Önnel szemben támasztanak, bizony hibát hibára fog halmozni. Válasszon ki egy-két feladatot, azt végezze el szívvel-lélekkel, a többire azonban mondjon nemet. Csak így fogja bírni szusszal és tiszta lelkiismerettel tudja lezárni az ügyeit.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ne készüljön semmire és akkor nem érheti csalódás. Ez a nap ugyanis nem arról fog szólni, amit Ön szeretne, sokkal inkább az események sodorják magukkal. Ha képes nyitottan fogadni ezt, nem is alakul olyan rosszul az egész. Ha viszont csak azt látja, mi nem felel meg az Ön elképzeléseinek, hatalmas csalódással a szívében zárja végül. Legyen tehát befogadó, felszabadult és elvárásoktól mentes.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Olyan emberekkel vegye körül magát, akik felszabadultak, kiegyensúlyozottak. Emésztik a problémái, ha szomorú arcokat lát maga körül, hajlamos lehet arra, hogy még sötétebben lássa a helyzetét. Pedig egyáltalán nem olyan elkeserítőek a jelenlegi lehetőségei, egyszerűen csak képtelen észrevenni a pozitív fejleményeket. Próbáljon meg több szünetet is közbeiktatni a napjában, amikor nem figyel másra, csak az Önt körülvevő szépséget csodálja.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Annyi minden jár a fejében, hogy képtelen összpontosítani arra, amit csinál. Ne vállaljon bonyolult, összetett feladatokat, inkább csak rutinmunkákat végezzen, amelyek nem igényelnek akkora figyelmet. Így kisebb az esélye arra is, hogy hibázzon, melyet aztán csak nagy fáradtságok árán lesz képes helyrehozni. A gondolataiban az esti órákban lesz módja elmerülni, ekkor érdemes lesz tervezgetni, mert a tisztánlátása most irigylésre méltó.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Ne ragaszkodjon ahhoz, hogy Öné legyen a vezető szerep, ugyanis közel sem rendelkezik annyi energiával, mint amennyit elképzel. Gyorsan kimeríti a felelősség terhe és onnantól csak ideges kapkodásból állna a napja. Engedje, hogy mások határozzák meg, mit kell csinálnia, így a döntésektől megszabadulhat, aminek köszönhetően sokkal terhelhetőbb monoton feladatokkal, melyekben kevesebb az esélye arra is, hogy hibázzon.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Amilyen hangulatban ébred, jobb, ha ki se dugja az orrát a lakásból. Ha ezt nem teheti meg, akkor viszont vegyen erőt magán és emelkedjen felül a problémáin. Ha erre képtelen, a nap végére teljesen egyedül marad, ugyanis mindenkit megbánt, gondolkodás nélkül mondja ki ugyanis a véleményét, még arra sem ügyel, hogy a megfogalmazása finom legyen. Pedig nem is látja ilyen sötéten a világot, ahogyan most lefesti magának, egyszerűen csak fáradt, kimerült.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


A lehetőségei távol állnak a vágyaitól. Ha ezt képes megérteni és az elképzeléseit a realitások talaján megtartva újratervezni, gondtalanul telik a napja. Ha azonban görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a terveit megvalósítsa, számos csalódásra kell számítania. Nehéz elfogadni, hogy nem kaphat meg valamit, amire borzasztóan vágyik, de tudomásul kell vennie, hogy erre még várni kell. Ne játssza emiatt a durcás kisgyereket, mert azzal nem ér el semmit.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Azzal a stílussal, amivel próbálja maga mellé állítani a környezetében élőket, nem reménykedhet a sikerben. Arrogáns, erőszakos és meg sem hallja a másik felet, csak a maga mondandója érdekli. Azzal sem foglalkozik, ha nincs igaza, meg van győződve róla, hogy minden úgy van jól, ahogyan azt Ön elképzeli. Ne bízzon abban, hogy jobb belátásra bírja a többieket, Önnek kell a véleményén változtatni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Vonuljon inkább a háttérbe, ha nem sikerül pár kedves szóval eredményt elérni. Az erőszakosságával csak elriasztja azokat, akikre számíthatna. Fogadja el, hogy jelenleg nem áll módjukban a rendelkezésére állni, így halassza későbbre a terveit és foglalkozzon olyan ügyekkel inkább, melyet egyedül is képes megoldani. Hisz a fiók mélyén lapul pár ilyen, legyen ez jel arra, hogy ideje előszedni ezeket.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Az Ön számára egyértelmű, de ez nem jelenti azt, hogy mások is értik. Emiatt nem szabad bosszankodnia, próbálja meg elmagyarázni, ha nem megy, más oldalról megközelíteni a kérdést. Hagyjon időt a másik félnek, hogy átgondolhassa mindazt, amit Öntől hallott, ne akarja azonnal rákényszeríteni az akaratát. Az idő Önt fogja igazolni, a kapkodással viszont csak ellenségeket szerezhet, partnereket nem.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.